Női önszerveződésről Magyarországon legkésőbb a reformkortól beszélhetünk. Feminizmusról és nőmozgalmakról a 19. század végétől, melyeknek érdemes két jelentős ágát megkülönböztetni. Az egyik a munkásnők aktivitásán alapul, szorosan kapcsolódik az általános munkásmozgalomhoz, és elsősorban a nők munkakörülményeinek javításáról, a bérezésbeli igazságtalanságokról, a munka mellett ellátandó családi kötelezettségekről (és ennek igazságosságáról) szól.
A másik a nőknek politikai és oktatáshoz való jogokat követelő szüfrazsett mozgalom (az angol/francia suffrage, azaz „szavazati jog” szóból, melynek eredete a latin suffragium, azaz „szavazat”, „szavazati jog”). Ez utóbbiban többnyire közép- és felsőbb osztálybeli nők tevékenykedtek, bár a két mozgalom között nem állt példa nélkül az együttműködés – és ellentétek is felmerültek.
Ezek mellett a konzervatív, felsőbb osztálybeli nők által működtetett jótékonysági egyletek fontos szociális feladatokat láttak el, és a tudatos női önszerveződés és közéleti szerepvállalás megnyilvánulásai voltak.

Hagyományosan a szüfrazsett mozgalmak azok, amelyek a feminizmus első hullámának gerincét alkotják, de például a „szüfrazsett” nevet később a sajtó ragasztotta képviselőikre, a feminizmus szó jelentése pedig állandóan bővül és változik. A feminizmus legfontosabb és máig alapvető gondolata a nők és férfiak közti egyenlőség. Ahogyan A Nő és a Társadalom című lap fogalmaz: „A feminizmus a két nem teljes egyenjogúsítása mellett küzd; egyaránt szembeszáll azokkal, kik a nőt alsóbb, avagy felsőbbrangú lénynek bélyegzik. A »bélyegzik« szó ez utóbbiakra is teljesen ráillik, mivel a nő égbe való emelése csak arra szolgál, hogy őt itt a földön – eltegyük láb alól.” (1907) Azaz a feministák lemondanának a nőket hagyományosan dicsőítő szép szavakról (ezt ma jóindulatú szexizmusnak nevezi a szakirodalom), amelyek végeredményben fenntartják a nők alárendelt státuszát.
Érdekes adalék lehet, hogy a magyar köznyelvben sajnálatosan elterjedt „véresszájú feminista” az angol szüfrazsett mozgalom aktivistáira utal.
Ám furcsa mód épp megfordítja az erőszakot elkövető és azt elszenvedők szerepét: a szavazati jog megszerzése érdekében éhségsztrájkoló szüfrazsetteket az angol hatóságok evésre kényszerítették, és ez a kegyetlen kínzás vezetett oda, hogy felrepedt szájuk körül véres sebek keletkeztek. A magyar mozgalomnak nem kellett ilyen atrocitásokkal szembesülnie, de ez feltehetőleg inkább köszönhető kevésbé látványos és a hatóságok figyelmét alig megragadó aktivizmusuknak, semmint a hazai emberi jogi érzékenység fejlettebb mivoltának. A feministákról a mai napig továbbélő előítéletes kép eloszlatásához hozzájárulhat, ha felidézzük a brit szüfrazsett mozgalom egyik vezéralakja, Emmeline Pankhurst szavait. Pankhurst azt hangsúlyozta, hogy bármilyen akciót hajtanak is végre a szüfrazsettek, annak következtében egyetlen állatnak, madárnak, embernek sem eshet baja, mindenki csak a saját életét és testi épségét áldozhatja fel. Erre nemegyszer sor is került.
Ez a cikk a History Magazin nyomtatott lapszámában megjelent írás rövidített változata. A teljes cikk az adott print lapszám megvásárlásával olvasható el.


















