Mi indította a hatalma csúcsán álló Adolf Hitlert a szempontjából végzetes döntésére: a Barbarossa-hadművelet megindítására?
A história bizonyosan a felejtés története is. Vajon ki emlékszik mostanság arra, amikor az erősen véleményformáló Time magazin 1938-ban Adolf Hitlert választotta az „év emberének”? Ami pontosan tükrözte az akkor káprázatos sikereit. Miközben természetesen semmit sem tükrözhetett az 1945-ben majd bekövetkező bukásából. Amikor – történelmi mértékkel mérve csupán porszemnyivel odébb – a nemrégen még „az év embere” olyannyira a mélybe hullott, hogy elégetett földi maradványait is gondos kezek feltalálhatatlan helyre lapátolták, nehogy egyszer zarándokhellyé váljon. Hiszen a második világégés mintegy 55 milliónyi áldozatának nem csekély mértékben ő, az ő rendszere, az ő birodalma volt az okozója. De óvjuk magunkat a szokványos hibáktól. Tehát se a személyiség szerepét nem növeljük valótlanná, és öklünket se rázzuk arra a rendszerre, amelynek a Führer (az egyik) formálója és egyben első helyre verekedett reprezentánsa volt, hanem a történelmi megértés igényével lépjünk fel.
Miként született meg a döntés? – A Barbarossa-hadművelet genezise
Hitlerben 1940. december derekára – a Franciaország felett 1940 júniusában aratott káprázatos siker birtokában és ugyanakkor az Anglia ellen eltervelt invázió mind távolabbi időbe tolódása miatt – türelmetlenné vált. Megérlelődött benne, hogy vállalja a kétfrontos háború fantasztikus kockázatát. Vagyis leszámol a Szovjetunióval, mert ez az ország Anglia „szárazföldi kardja”. Ha kiveri London kezéből ezt a kardot, akkor már könnyebben tud majd a csodálva gyűlölt britekkel elbánni. A Szovjetunió elleni támadás tervét, a híres Fall Barbarossát a Führer 1940. december 18-án írta alá. Hitler természetesen jól ismerte Napóleon 1812. évi oroszországi hadjáratának mementóját, figyelmeztető üzenetét. Bízott ellenben abban, hogy az időközben bekövetkezett technikai fejlődés sikereinek birtokában az újabb kudarc elkerülhető lesz. Arra alapozott, hogy még a félelmetes orosz tél beköszönte előtt győzedelmeskedik, vagyis nem kell találkoznia „Tél tábornok” rémével. Vakhitében nem számolt „Sár tábornokkal”, azzal a körülménnyel, hogy már az őszi esőzések beköszöntével hadainak erejét az időjárás béklyózza meg.
A helyes felismerés ellen hatott az is, hogy míg korábban vakmerő döntései meghozatalánál folyton a haderő irányítóinak ellenvetéseivel kellett szembesülnie, addig most már ilyen hangok egyszerűen nem hallatszottak. A korábbi ellenkezők helyére állítottak nem a jogos ellenérvek, hanem gyávaságuk miatt hallgattak. Hitler arra természetesen törekedett, hogy a kétfrontos küzdelem mennél kevésbé legyen ténylegesen kétfrontos harc. Ennek jegyében 1941. január 9-én formálisan is későbbre halasztotta a szigetország ellen korábban elrendelt partra szállás újabb előkészületeit, jól bevált álságos megnyilvánulásait tovább folytatva pedig mindent megtett a Szovjetunió ellen tervezett hadjárat elleplezésére. Az 1933-as Machtergreifung nyolcadik évfordulóján, a berlini sportpalotában nagy beszédet tartott, s ebben a támadás tüzét megint Angliára irányította.
Hitlernek annál is inkább oka volt arra, hogy indulatosan támadja Angliát, mert magát a díszes rendezvényt is azért kellett szokatlanul késői időpontban, délután fél ötkor elkezdeni, mert a német fővárost angol bombatámadás fenyegette. (Természetesen ismerjük az angol és a brit szó tartalmi közötti különbséget. Azért írunk következetesen brit helyett angolt, mert Adolf Hitlernek esze ágában sem volt világuralomra törni. Kellő szerénységgel ő beérte volna Németország európai hegemóniájával és egyben országa világhatalmi pozíciójával. Kimondottan csodálta mind az angolok, mind az Amerikai Egyesült Államok teljesítményét. Szóval neki elegendő lett volna egy kollaboráns London, egy vele egy húron pendülő Brit Nemzetközösség. Ahogyan elérte a franciák kezes együttműködését is.)
Adolf Hitler már a délibábos jövőbe néz
A német katonák még fel sem tépték a szovjet állam határsorompóit, még folytak a támadás előkészületei, amikor a Führer – egész pontosan 1941. június 11-én – már a Barbarossa-hadművelet sikeres végrehajtása utáni időkre történő félkészülést is meghatározta. Ha van dokumentum, amelyből pontosan meg lehet határozni, hogy a hadvezérként is magát csalhatatlanul nagynak gondoló, mert még mindig töretlen sikerek hullámán győztesen előre száguldó Adolf Hitler miképpen is akart az idővel versenyt futva a világ mennél nagyobb részének befolyásolójává válni, akkor minden bizonnyal ez az irat az.
A szovjet-orosz haderő legyőzése nyomán – olvashatjuk – Németország és Olaszország uralja majd katonailag az európai szárazföldet. „Egyelőre” az Ibériai-félsziget nélkül – írja a dokumentum, s ezzel Hitler tulajdonképpen kendőzetlen nyíltsággal kimondja: belátható időn belül egész Európa urává akar válni. Hiszen a valójában csak propagandaszólamként létező Berlin–Róma-tengelyen belül a németeké volt a túlsúly. A Führer minden bizonnyal azért akarta az Ibériai-félszigetet is közvetlenebb befolyása alá vonni, mert – Mussolinitól eltérően – Franco nem volt kellőképpen kezes szövetséges. Az európai térséget ekkor már semmiféle komoly veszély nem fogja fenyegetni, biztonságának megőrzéséhez pedig kevesebb haderőre lesz szükség. E megállapításhoz hozzátartozik egy olyan félmondat is, amely „a még tekintetbe jövő támadó operációkra” utal. Ez bizonyosan az Ibériai-félsziget meghódoltatása szándékaként értelmezendő. Hitler „belátható időn belül” Spanyolországot választás elé akarta állítani: hajlandó-e az angolok Gibraltárból történő kiűzéséhez csatlakozni, vagy sem. Mivel Madrid vonakodását Hitler nagyon is kézen fekvőnek láthatta (meglehetősen rossz emléket őrzött a Francóval 1940 októberében történt találkozójáról), ezért készül eleve a fegyveres megoldás igénybevételére is.
A Vichy-Franciaországot Hitler hosszabb távon biztos és igencsak fontos feladatok ellátására kész és képes szövetségesnek gondolta. Az észak-afrikai háborút a segítségével akarta megnyerni, a Földközi-tenger nyugati részén lévő brit flotta mozgásterét vele együtt akarta tovább korlátozni, sőt még Afrika északi és nyugati partjait és vele kooperálva akarta az angolok támadásától megvédeni.
A Szovjetunió legyőzése révén Hitler arra is számított, hogy megnövekedett hatalma birtokában Törökországra és Irakra olyan nyomást tud gyakorolni, amely révén ezek az országok segítségére lesznek az Anglia elleni küzdelemben. A keleti villámháború biztos sikerében bízva már az esztendő késő őszén, a bekövetkező télen a Wehrmacht elé az alábbi stratégiai feladatot állítja: a Földközi-tengeren és az Elő-Ázsiában lévő brit pozíciók ellen összpontosított támadást kell indítani.
Ennek egyik elemeként a Líbiából Egyiptomon át kibontakozó német–olasz támadásnak a Szuezi-csatornához kell eljutnia. Novemberre az előkészületeket be kell fejezni, és ennek keretében az Afrikában harcoló német hadtestet személyileg és anyagilag a lehető legjobb állapotba kell hozni, annak érdekében, hogy újabb nagyobb német egységeket ne kelljen Észak-Afrikába küldeni. Számolva azzal, hogy az angolok meg fogják erősíteni Közel- és Közép-Keleten a pozícióikat (és természetesen magát a Szuezi-csatornát is), az említett összpontosított támadás keretében a másik német hadműveletet Bulgáriából Törökországon keresztül kell kibontakoztatni, annak érdekében, hogy a Szuezben lévő angol hadállásokat Keletről is megtámadhassák. Végül, ha a Szovjetunió összeomlása megteremti a feltételét, akkor a Kaukázuson túli területekről egy motorizált expedíciós hadtesttel – a Bulgáriából induló erőkkel együttműködve – meg kell támadni Irakot.
A Franciaország felett aratott győzelem mennél teljesebb kiaknázására, illetve Anglia pozíciójának gyengítésére Hitler 1940. november 27-én rendelte el a Gibraltár feletti ellenőrzés megszerzését célzó Félix-hadművelet előkészítését, amely akkor azonban nem járt eredménnyel. Az áthidalhatatlan nehézségek miatt az előkészületeket 1940. december 12-én leállították. Most – feltételezve a Szovjetunió gyors bukását – a keleti hadműveletekkel együtt ismét szőnyegre hozta ezt az ügyet is. A szoros feletti ellenőrzés megszerzése nyomán Spanyol-Marokkóban „csak” abban a mértékben akart szárazföldi csapatokat állomásoztatni, amennyire azt a Gibraltár feletti ellenőrzés biztonsága indokolttá teszi. Másként fogalmazva, ez természetesen a Spanyol-Marokkó feletti befolyás megszerzését is jelenti, hiszen csak annak birtokában van értelme az ottani tengelycsapatok állomásoztatása mérlegelésének.
Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet, Barbarossa-hadművelet.
🔒 Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!