Mit árul el a szoptatás története a középkori társadalomról? Cikkünkben csodálatos gyógyulásokról, bizarr hiedelmekről és gondoskodó közösségekről szóló történeteket fedezünk fel.
A 13. század végén egy kisfiú – mialatt szülei temetésen voltak – kimászott a kiságyából. A kétéves Roger az észak-walesi Conwy várában dolgozó egyik szakácsnő kisfia volt. A kíváncsi apróság kitotyogott a házból, elindult a sötétben, és tragikus módon a felvonóhídról a várárokba esett. Egy arra járó vette észre láthatóan élettelen testét. A férfi gyors imát mondott és megígérte, hogy elzarándokol Herefordba, ha a csodatévő néhai Cantilupe-i Tamás püspök segít. Amikor a fiú anyja hazaért, zokogni kezdett és a mellét verte. A szemtanúk nem tehettek többet, mint megakadályozni, hogy a fia után a várárokba vesse magát. Amikor a gyermek testét átadták neki, ő szétnyitotta a köpenyét, hogy a mellkasához szorítva melengesse a kicsit. A kisfiú újból lélegezni kezdett, és anyja mellét szopta. Feléledve, mosolyogni és kacarászni kezdett.
Ezt a megható történetet Cantilupe-i Tamás herefordi püspök szentté avatásakor is elmesélték. E történet és különféle egyéb csodatételek alapján Tamás a katolikus egyház szentje lett. Ez az eset csodálatos bepillantást nyújt a középkori társadalom legalsóbb rétegeinek életébe. Tele van családi szeretettel, mély érzelemmel, és – ami fontos – a gyermekek egészségéért cselekvő tágabb közösség is megjelenik benne.
A szoptatás története az emberiség történetének lényegét képezi
A középkorban sokat beszéltek róla. A középkori Európában mindenütt elterjedt a csecsemő Jézust a keblén tartó Szűz Mária képe. Ez a tökéletes látvány bizonyos értelemben elmarasztalta a valóságos nőket, akik nem is remélhették, hogy felnőhetnek e magasztos ideálhoz. A szoptatást mégis széles körben dicsőítették, különösen a teológusok és az orvosi szakírók.
Bartholomaeus Anglicus 13. századi skolasztikus azt írta, hogy az anya „érzékiség által fogan gyermeket, és miután méhében hordta, ahol véréből táplálta, fájdalommal szüli meg, szereti és csókolgatja: szeretete érdekében a szoptatás a legjobb, ez segít fenntartani anyai szeretetét”. A szerzetes azt a középkori (férfi) gondolkodók körében uralkodó nézetet hirdette, miszerint legjobb, ha a csecsemőt saját biológiai anyja szoptatja, és nem szoptatós dajkát fogadnak mellé, főként pedig nem anyatej-pótlékokat használnak. Mi több, Bartholomaeus e fizikai kötődésben a szeretetet és a gyengédséget is lényegesnek látja. Kifejti, hogy a várandósság alatt az anya vére táplálta a gyermeket, így az anyatej a logikus következő stádium. Azt a középkori hiedelmet vallotta, mely szerint az anyatej gyakorlatilag a vér egyfajta transzformációja, amely az anyaméhből kikerült csecsemőt a továbbiakban életben tartja. Egyes orvosi hiedelmek különös sajátságokkal bírtak, és ma problematikusnak tűnnek: a kolosztrumot – a közvetlenül a szülés után termelődő előtejet, amit ma létfontosságúnak tartanak a csecsemő egészsége szempontjából – abban a korban mérgezőnek ítélték. Az orvosok számos módot javasoltak, hogyan lehet megszabadulni tőle, köztük öregasszonyok vagy árvák felfogadását, akik kiszopják az előtejet az újdonsült anya melléből.
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!