ℹ️ Kedves Olvasónk! Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük fizessen elő vagy vásárolja meg az aktuális lapszámot.
Álvaro de Bazán, Santa Cruz első márkija, fél évszázados tengerészi pályafutása alatt egyszer sem hagyta el vesztesen a csatateret.
Káprázatos karrier
Mondjuk volt kitől tanulnia már egészen fiatalon is: nagyapja részt vett Granada 1492-es visszahódításában, apja pedig Tunisz bevételénél, hogy aztán V. Károly császár (I. Károlyként spanyol király) egyre magasabb pozíciókkal hálálja meg hűséges szolgálatát, pályafutása végén már a földközi-tengeri spanyol flotta parancsnoka volt. Fia, az 1526-ban született ifjabb Álvaro de Bazán szinte állandóan mellette volt, és már nyolcévesen megkapta a Gibraltár katonai kormányzója címet, noha ekkor még természetesen apja osztogatta helyette a parancsokat.
Később aztán már valódi feladatokat kapott, és II. Fülöp 1568-ban a Nápolyban állomásozó flotta parancsnokának nevezte ki, ebben a minőségében pedig közeli kapcsolatba került a híres Don Juan de Austriával, aki az oszmán terjeszkedés ellen létrehozott Szent Liga tengeri erőinek parancsnoka volt. Részt vett a döntő győzelemnek bizonyuló lepantói csatára való felkészülésben is, az ütközetben pedig a keresztény tartalékokat vezette, és talán neki köszönhető a diadal is, mivel felettesei utasítására nem várva, gyorsan és hatékonyan avatkozott be a komoly bajba került, a felbomlás szélére sodródott jobbszárnyon.
Ezután már önálló flottaparancsnokként is számított rá az uralkodó, kisebb sikeres akciók után 1582-ben nagy túlerővel szemben aratott győzelmet a Ponta Delgada-i csatában egy portugálok, franciák, angolok, hollandok és kalózok alkotta laza koalíció felett.
Álvaro de Bazán Anglia ellen
Talán ekkoriban ébredt rá arra, hogy Anglia komoly fenyegetést jelent a spanyol tengeri uralomra, mindenesetre 1583-ban az ekkor már Santa Cruz márkijának megtett Bazán írásban javasolta a királynak, hogy egy hatalmas flottával egyszer s mindenkorra számoljon le a pimasz szigetországgal. A határozatlan, pénzügyi gondokkal is küzdő Fülöp azonban csak elvben állt a javaslat mellé, megfelelő forrásokat és felhatalmazást sem biztosított Santa Cruznak, akinek így Lisszabonban, tétlenül kellett értesülnie arról, hogy a kor másik nagy haditengerésze, Francis Drake egy váratlan hadmozdulattal megsemmisítette a spanyol flotta derékhadát Cádiz kikötőjében.
A források szerint ez az utolsó években vívott szélmalomharc, illetve az, hogy a király igazságtalanul őt tette felelőssé a kudarcokért és a késlekedésért, volt az oka, hogy egészségi állapota gyors romlásnak indult, és vezetett 435 évvel ezelőtti, 1588. február 9-én bekövetkezett halálához. Így aztán az év nyarán mégis vitorlát bontó Győzhetetlen Armada végül nem az ő vezetésével indult meg Anglia ellen – a végeredményt jól ismerjük.
Bár mondhatjuk, hogy Santa Cruz márki minden valószínűség szerint – saját nimbuszát is elvesztve – szintén vereséget szenvedett volna a jobb stratégiai helyzetben lévő angol hajóktól, azért egy gondolatkísérletet mindenképp megér, mennyire máshogy alakult volna a történelem folyása, ha a mindig is bátor kezdeményezőképességéről és jó helyzetfelismeréséről nevezetes parancsnok valahogyan mégis térdre kényszerítheti a protestáns Angliát.
