ℹ️ Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük vásárolja meg az aktuális lapszámot vagy fizessen elő.
Bojkottálták a rabszolgamunkával megtermelt cukrot, petíciókat írtak alá és rabszolga-felszabadításról szóló társasjátékokat játszottak. Ebben a cikkben a rabszolgaság ellen fellépő 18–19. századi gyerekek tevékenységéről festünk eleven képet.
A fiatal fiúk néha rendetlenek – sőt nem egyszer alaposan bepiszkolják magukat. Így talán nem lepte meg Katherine Plymley-t, amikor 1792-ben észrevette, hogy hétéves unokaöccse, Panton cipője „túlzottan barnának” látszik, bár ezt a tényt a naplójában is rögzítette. De akkor csodálkozott el igazán, amikor a szolgákat kikérdezve megtudta, hogy a fiú miért nem engedi kifényesíttetni a cipőjét. Értesülése szerint ugyanis a cipőpaszta olyan cukrot is tartalmaz, amit rabszolgákkal dolgoztató ültetvényeken termeltek. Panton cipője tehát nem azért volt mocskos, mert lusta vagy nemtörődöm lett volna, hanem – ahogy ő értelmezte – így tiltakozott a rabszolgatartás ellen.
Ráadásul a kortársai között ezzel nem volt egyedül. Már jóval azelőtt, hogy Greta Thunberg felemelte volna szavát a klímaváltozás miatt, a gyerekek és tinédzserek erkölcsi kötelességüknek érezték, hogy aktívan támogassák a jobb jövőért indított tömegmozgalmakat. A rabszolgák felszabadításáért és a rabszolga-kereskedelem ellen indított kampányokban a gyerekek gyakran tevékenyen részt vettek, sőt nemegyszer vezető szerepet is vállaltak.
De nem lehet, hogy mindez csupán a ravaszabb rabszolga-felszabadítók píártevékenységének eredménye volt, akik azzal akarták aktivizálni a felnőtt népességet, hogy már a gyerekek is képesek határozottan kiállni a jó ügy mellett? Elképzelhető, hogy a gyerekek csak a szüleik elvárásainak megfelelően cselekedtek? Vagy saját maguktól jutottak el oda, hogy csatlakozzanak rabszolgaság elleni küzdelemhez?
A rabszolgaságot ellenző mozgalom gyökerei legalább a 17. századi kvékerekig nyúlnak vissza, de a brit aktivisták tevékenysége csak azután kezdett szélesebb nyilvánosságot kapni, hogy 1787-ben megalapították a Rabszolga-kereskedelem Eltörléséért Társaságot. De az, hogy a transzatlanti rabszolga-kereskedelem – és később maga a rabszolgatartás – felszámolásáért folyó küzdelem nagyon népszerű politikai és erkölcsi üggyé vált, elsődlegesen korábbi rabszolgák (Olaudah Equiano és Mary Prince) első kézből származó beszámolóinak megjelenése és a Thomas Clarksonhoz és William Dicksonhoz hasonló utazó előadók fáradhatatlan erőfeszítéseinek volt köszönhető.
1792-ben Nagy-Britanniában sok (Clarkson becslése szerint több mint 300 ezer) fogyasztó bojkottálta a rabszolgák által készített termékeket; ezzel a háztartások mindennapjaiba is beszűrődött a politika. Ez a szám a bojkott második hullámában, az 1820-as évek közepén, amikor a nők vették át a vezető szerepet, még magasabb volt. A „cukorellenes” mozgalmak nemigen gyakoroltak közvetlen és számottevő gazdasági hatást a rabszolgatartás rendszerére, azonban a közvélemény fontos barométereként jelentős fegyverré váltak a rabszolgatartás-elleni kampányok arzenáljában.
Korszakok csatája
1807-ben a brit parlamentben elfogadták a transzatlanti rabszolga-kereskedelem eltörléséről szóló törvényt. A további eredményekre azonban várni kellett. A karibi térségben évtizedeken át tartó felkeléseket és a Nagy-Britanniában bevezetett reformokat követően, 1833-ban egy másik törvény is megszületett, amely megtiltotta a rabszolgaságot, mint olyat – de közben 20 millió font erejéig kompenzálta a „rabszolga-tulajdonosokat” (ez nagyjából az összes költségvetési kiadás 40 százaléka volt 1833-ban) az „emberi tulajdonuk” elveszítéséért.
A rabszolga-felszabadítás sok híve döbbent rá, hogy a rabszolgáktól mentes társadalomról szőtt elképzelésükből több nemzedéken átívelő küzdelem lehet. Így Nagy-Britanniában a kampány részeként több tucat, a rabszolgaság borzalmairól szóló gyerekkönyvet és költeményt készítettek. Amelia Opie 1826-ban szépen illusztrálva kiadott A fekete panasza című műve kéréssel fordult az ifjú olvasókhoz: „Nyájas olvasók és drága gyermekek… az itt hallott bánatnak véget vessetek!”
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!
