Belfast, 1969. augusztus 14. A 9 éves helyi kisfiú, Patrick a családjával a Divis Flats nevű lakóépület egyik lakásában van. Az egész nap tartó zavargások miatt a távolabbi családból többen is itt keresnek menedéket. Géppuskák dörrennek: az északír rendfenntartó erő, a Royal Ulster Constabulary (Királyi Ulsteri Rendőrség) páncélautóira szerelt Browningokkal feltételezett IRA-tagokra tüzel. Patrickot az apja felkapja, és átviszi a másik szobába, ott nagyobb biztonságban van. Ekkor lövedékek ütnek át a falon: az apa homlokát is megkarcolja az egyik, vér serken belőle. Patrick csendben összerogy. A tarkóját érte a lövés. Ő az 1960-as évek végétől 1998-ig tartó zavargások („The Troubles”) legelső gyerekáldozata.
1969. augusztus 15. A 9 éves belfasti kisfiú, Buddy egyik kezében primitíven összetákolt fakardot, a másikban egy bádog kukásfedelet tartva képzeletbeli ellenséggel hadakozik. Az utcán játszik, a többi gyerekkel. Hirtelen egy hangra lesz figyelmes. Mintha méhraj közeledne. Nem méhek azok: dühös emberek, kezükben baseballütővel, utcakővel, Molotov-koktéllal. Jöttek, hogy a zömmel protestánsok lakta utcából elűzzék a katolikusokat.
Buddy egy film főszereplője. Alteregója Kenneth Branagh-nek, aki saját belfasti gyermekkorához tér vissza Belfast (2021) című, félig önéletrajzi filmjével. Kenneth, a 9 éves belfasti kisfiú az Egyesült Királysághoz tartozáshoz ragaszkodó északír megyék unionista és lojalista többségét adó közösség tagja. Mellesleg protestánsok. Az egyesült Írországot és északon polgárjogi egyenlőséget követelő ír republikánus és nacionalista – mellesleg katolikus – kisebbséggel szembeni, kölcsönös erőszakhullámot, terrorakciókat hozó három évtized legelején szülei úgy döntenek, hogy elég volt: Angliába költöznek.
Fél évszázaddal később a színházi és filmszerepeiről, rendezéseiről világszerte ismert Kenneth úgy dönt, hogy visszatér a kezdetekhez. Az első nap, amikor elkezdi megírni egy új film forgatókönyvét, munka után leül a tévé elé. A miniszterelnök éppen bejelenti, hogy a kezelhetetlenné váló koronavírus-járvány miatt lezárásokat vezetnek be.
Barikádok és katonák tűnnek fel mindenütt, csakúgy, mint 1969-ben Belfast utcáin.
Fikció és valóság összeér: a világ értelmezhetetlen és kiismerhetetlen lesz. A rendező ezért úgy dönt: mindent leegyszerűsít. Nem foglalkozik a történelemmel. Egy 9 éves szemszögéből mutatja meg, milyen volt az, amikor egy csapásra minden egész eltörött. Egyetlen homályos utalást tesz csak az 1969. augusztus 14–15-i belfasti zavargások tíz halálos áldozatára, köztük Patrickre. „Kids the same age as ours are gettin’ killed round the corner”, érvel Buddy apja a költözés mellett. Máskülönben a film az eltűnt gyermekkor nosztalgiájával, az összetartó kisközösségek romantikájával és az életet megfűszerező humorral ellensúlyozza a tragédiákat.
Bár az 1998-as nagypénteki egyezmény nyomán a zavargások kora véget ért, Belfastban ma is 97 különböző „békefal” őrzi a törékeny békét a két közösség között. A Patricket érő halálos lövésnek és a civilek elleni rendőri túlkapásoknak egy nemrég lezajlott ombudsmani vizsgálat lesújtó megállapításai ellenére nincs felelőse.
Kenneth Branagh a filmjét azoknak szentelte, „akik maradtak”, „akik elmentek”, és „akiket elvesztettünk”. Ma hajnalban az Amerikai Filmakadémia a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjjal jutalmazta a Belfastot.
Címlapkép: UIP-Duna Film
