A Turul Szövetség a két világháború közötti Magyarország meghatározó jobboldali radikális egyetemi ifjúsági szervezete volt, amely számos társadalmi és politikai témában megnyilvánult. Alapvetően hatott az ifjúság politikai gondolkodására és szellemiségére, és visszatükrözte azon közéleti „sorskérdéseket”, amelyek a korabeli fiatal értelmiséget foglalkoztatták.
A 20. század eleje politikai és társadalmi szempontból is mély átalakulások időszaka volt. Az első világháború generációk világnézetét és érzelemvilágát határozta meg, és nemcsak azokét, amelyek tagjai a frontvonalakon tevőlegesen részt vettek a harcokban, hanem azon fiatalabb nemzedékét is, amely – főképp a vesztes országokban – nem tapasztalta meg közvetlenül a háború élményét. Különösen igaz volt ez Magyarország esetében, melyet nemcsak a „boldog békeidőkben” kialakult nagyhatalmi illúzió és a „régi rend” több évtizedes viszonylagos stabilitásának elvesztése ért sokként, hanem a történelmi területek és a magyar anyanyelvű népesség jelentős részének elcsatolása is. A háborús vereséget követő összeomlás még a legrosszabb balsejtelmeket is felülmúló, szinte földcsuszamlásszerű változásokat okozott a magyar állami és társadalmi életben, magukkal hozva a radikális eszmék térnyerését, főképp a fiatal értelmiségi generációban: képviselőinek a frontélmények többnyire a felnőtté válást jelentették (ezt fejezte ki e nemzedék egyik „krónikása”, Eszterhás István 1937-ben megjelent regényének címe is: Háborúban nőttünk fel).
A háborúban számos olyan ifjú értelmiségi vett részt, akik az egyetemi tanulmányaikat félbehagyva vagy azok megkezdését elhalasztva teljesítettek katonai szolgálatot. Ők a leszerelés után nemcsak az országban, hanem a szűkebb környezetükben, vagyis a felsőoktatásban is káoszt tapasztaltak. Utóbbit önhibájukon kívül részben maguk idézték elő. Ugyanis a budapesti egyetemre özönlöttek a „háborús évfolyamok” tagjai, akik kezelhetetlen túlzsúfoltságot okoztak, mivel tulajdonképpen rázúdultak azokra, akik már eleve rendes beiratkozott hallgatóként az intézmény polgárai voltak (köztük immár számottevő arányt képviseltek a nők is). De tovább nehezítette ezt a helyzetet az a körülmény, hogy a fővárosba menekültek az idegen megszállás alá kerülő területek felsőoktatási intézményeinek diákjai is.
A háborús élményekhez, az erőszak tapasztalatához és mindennapossá válásához, valamint a vereség érzéséhez párosulva ezek a kezelhetetlen állapotok és az azok mögött sötét árnyékként lebegő általános egzisztenciális kilátástalanság már 1918 őszén azt eredményezték, hogy a jobboldali radikális gondolkodású fiatalok szervezkedésbe kezdtek. Ez volt a Piros-Fehér-Zöld Blokk, amit tulajdonképpen a Turul Szövetség egyik közvetlen előfutárának tekinthetünk. A szervezet rövid életű tevékenységét antiszemita és irredenta megnyilvánulások, erőszak, valamint a „baloldali” mozgalmakkal, egyesületekkel szembeni verbális és fizikai konfrontáció jellemezték. Azonban a Tanácsköztársaság megakasztotta és illegalitásba kényszerítette a jobboldali radikális egyetemisták tevékenységét, ami csak a kommunista diktatúra bukása után vehetett újabb, a korábbinál is erősebb lendületet.
A forradalmak után
1919 augusztusának első napjaiban a budapesti egyetemen úgynevezett „karhatalmi zászlóaljak” alakultak, amelyek célja a „rend” biztosítása volt. Ez a gyakorlatban a más gondolkodású, pacifista vagy baloldali beállítottságú, a radikális jobboldallal nem szimpatizáló fiatalok, illetve a zsidó hallgatók erőszakos kiszorítását jelentette. Ezekkel párhuzamosan a jobboldali radikális egyetemisták létrehozták a Turul Szövetség előkészítő bizottságát, amelynek vezetősége csaknem megegyezett a karhatalmi zászlóaljakéval.
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!