A megcsonkított, megalázott trianoni Magyarország remek táptalajt jelentett a különböző szélsőjobboldali mozgalmaknak, Hitler hatalomátvétele után pedig már a magyar nemzetiszocialista pártok is megjelentek. Közülük az egykori katonatiszt, a paranoiás „hungarista” ideológus, Szálasi Ferenc nyilaskeresztes pártja emelkedett ki az 1930-as évek végére. Ebben a cikkben a Horthy-kori szélsőjobboldali szerveződések „családfáját” vázoljuk fel.
Az első világháború nyomán széthulló Osztrák–Magyar Monarchia és a vele együtt felbomló Szent István-i Magyarország a dualizmuskori magyar politikai rendszert is maga alá temette. A megcsonkított területű új Magyarország politikai életében alapvető változások történtek: az ország ismét független lett, de korábbi területének mintegy kétharmadát a szomszédos új országok kapták meg a győztes nagyhatalmaktól. Természetesen ez határozta meg az ekkor megváltozó politikai élet központi témáit: a függetlenség, a Habsburg-dinasztiához való viszony és az elveszített területek visszakövetelése minden új vagy megújuló párt programjába bekerült. Trianon sokkjának hatására a legtöbben úgy gondolták, hogy a dualista Monarchia és annak politikai krédója, a liberalizmus minden téren megbukott. A soknemzetiségű birodalmakat nemzetállamok váltották fel, a dinasztikus monarchiákat pedig köztársaságok. A szociális ellátást (a betegbiztosítást, nyugdíjat, rokkantak, özvegyek és árvák ellátását) sem lehetett a világháborús mészárszéket követően az állampolgárok magánügyének tekinteni, hiszen az állam sorozta be kötelező erővel a férfiakat a megnyomorító, gyilkos háborúba. Ebben a közegben először a dualizmus rendszerét már korábban is kritizáló politikai csoportok (a polgári radikálisok, szociáldemokraták és kommunisták, kisgazdapártok, keresztényszocialisták) erősödtek meg és kerültek hatalomra gyors egymásutánban 1918 és 1920 között.
A régiek mellett egy új irányzat is feltűnt, amely nem akarta a Monarchia viszonyait restaurálni, de sem az 1918-as polgári demokratikus, sem az 1919-es szociáldemokrata-kommunista rezsimekből nem kért. Ezek helyett a Szent István-i állam (Nagy-Magyarország) visszaállítását követelte, de nem a Habsburg-dinasztia jogara alatt. Olyan új, erős, keresztény és nemzeti alapon álló országot akart, ahol az állam korlátozza a piacgazdaságot, szociális ellátást ad a rászorulóknak és csökkenti a társadalmi csoportok közti vagyoni-jövedelmi szakadékot. Ezt az új politikai erőt a militáns hangvétel, a lassúnak tartott demokratikus viták helyett a diktatórikus vezetéshez való vonzódás, a nemzetiségekkel és különösen a zsidósággal szembeni ellenségesség és a háború alatt a bevonult férfiak helyett munkába álló nők családi életbe (a konyhába) való visszaterelésének vágya jellemezte. Nézeteik hirdetéséhez és céljaik eléréséhez pedig a politikai erőszak alkalmazásától sem riadtak vissza. E szélsőséges politikai csoportokat – radikális társadalmi programjuk, militarizmusuk és erőszakosságuk, sovinizmusuk és ehhez kapcsolódó antiszemitizmusuk, valamint antiliberalizmusuk és antidemokratizmusuk miatt – összefoglalóan szélsőjobboldalnak nevezzük.
Ébredők, fajvédők és magyar fasiszták
A két világháború közötti időszakban több hullámban születtek szélsőjobboldali szervezetek. A legkorábbiak közvetlenül az első világháború után alakultak. Számos ezek közül olyannyira elutasította a hagyományos parlamenti politizálást, hogy nem is pártot, hanem társadalmi egyesületet (mai szóval civil szervezetet) hozott létre. A legismertebbek ezek közül az Ébredő Magyarok Egyesülete és az egykori katonatisztek érdekvédelmi szervezeteként született Magyar Országos Véderő Egylet volt. A szélsőjobboldal politikai képviseletére elsősorban a közhangulattal együtt radikalizálódó keresztényszocialisták, valamint az ekkoriban születő új, magukat hangsúlyosan kereszténynek nevező pártok vállalkoztak.
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!

