ℹ️ Kedves Olvasónk! Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük fizessen elő vagy vásárolja meg az aktuális lapszámot.
I. Péter cár uralkodása idején Oroszország már nem egy formálódó regionális hatalom volt, hanem egy évszázadok óta következetesen és sikeresen terjeszkedő birodalom. A moszkvai fejedelemség a 15. század közepétől látványos növekedési pályára állt: IV. (Rettegett) Iván hódításai megnyitották a Volga mentét, megsemmisítették a tatár kánságokat, és elindították Szibéria birtokbavételét. A 17. század közepére az orosz állam már Eurázsia jelentős részét ellenőrizte, mire Péter trónra lépett. A kérdés ezért nem az, hogy volt-e miből nagyhatalmat építenie, hanem az, miként alakította át ezt az örökséget egy új típusú, európai ambíciókkal fellépő birodalommá.
I. Péter cár (1682–1725) céltudatosan folytatta elődei hódító és birodalomépítő politikáját. Az oszmánoktól és a svédektől elszenvedett kezdeti vereségeiből azt a tanulságot vonta le, hogy nemcsak az államigazgatást kell megreformálni, hanem a hadsereget is. Ezért hadiflottát építtetett, létrehozta a tüzérséget, s reguláris hadsereget állított fel. Rendszeresítette a jobbágyok besorozását, a nemes ifjak számára pedig kötelezővé tette a katonatiszti pályát vagy az államapparátusban való hivatalnokoskodást.
I. Péter cár reformjai gyorsan meghozták gyümölcseiket
Az orosz csapatok 1709-ben Poltavánál súlyos vereséget mértek a katonai zseniként számon tartott XII. Károly svéd uralkodó seregére, majd az 1719–1721 közötti ún. északi háborúban baltikumi és az akkor Svédországhoz tartozó finn területeket foglaltak el. Sőt az orosz előrsök egészen Stockholmig jutottak. A háborút lezáró 1721-es nystadti békében Svédország „örökre” lemondott a kelet-baltikumi Észtföldről és Livóniáról, Rigával együtt, továbbá a finn lakosságú Karélia egy részéről, Viborg városával.
Az Orosz Birodalom ezzel balti-tengeri kijárathoz jutott, s egyben Szentpétervárt és az ottani flottát is biztonságban tudhatta. A győzelem jelentőségével Péter és az európai nagyhatalmak egyaránt tisztában voltak. Oroszország ekkor került be az akkori világ vezető hatalmai közé, és az orosz diplomaták ekkortól kaptak biztos helyet a különböző összeurópai konferenciákon.
I. Péter cár talán még túl is értékelte sikere jelentőségét. A továbbiakban nem cárnak, hanem császárnak és a haza atyjának címeztette magát, s fejébe vette, hogy az addig megszerzett területek után Közép-Ázsiában is megveti lábát, sőt egészen a Gangeszig hatol, hogy a mesés India földjén is orosz zászló lobogjon. Első lépésként Perzsiát akarta bekebelezni, amelyet kémei jelentései szerint belső zavarok gyengítettek.
I. Péter cár Perzsiát akarta
Expedíciós serege, melyet maga vezetett, 1722 augusztusában vetette meg lábát a Kaszpi-tenger nyugati partvidékén, a mai Dagesztánban. Bevette Derbentet, ahol megalapította a Szent-Kereszt-erődöt, majd az ősz folyamán tovább nyomult Bakuig, a mai Azerbajdzsán fővárosáig, amit ugyancsak elfoglalt. Itt azonban lefékeződött, majd megállt a támadás. A perzsák ellenálltak, s a párás és meleg klíma, valamint a mocsaras terepviszonyok is nehezítették az előnyomulást. Mindezek miatt 1723 augusztusában Péter békeszerződést kötött a perzsákkal. Ennek értelmében az Orosz Birodalomhoz került a Kaszpi-tenger nyugati partvidéke, valamint a tengertől északra fekvő két tartomány. Péter itt is erődöt emeltetett.
A mérsékelt sikerrel járó Perzsia elleni hadjárat nem vette el I. Péter cár kedvét a további hódításoktól. Úgy tervezte, hogy telepeseket hozat a környékre, és olyan katonai bázisokat létesít, amelyekből kiindulva Perzsián át 10 nap alatt eljuthat Indiáig. Szeme előtt Nagy Sándor példája lebegett, akihez udvaroncai is hasonlították. Tervéből 1725-ös haláláig semmit sem tudott megvalósítani, s nem tudtak az utódai sem. A perzsák ellenállása mellett ebben jelentős szerepet játszott a Brit Birodalom, amely az 1660-as évek közepétől lépésről lépésre haladva fennhatósága alá vonta Indiát, s Perzsia déli részének ellenőrzésére is igényt tartott. A 18. századi orosz expanzió elsődleges célpontjaivá ezért a Kaukázus vidéke, a Krím-félsziget, valamint a Dnyeperig terjeszkedő Lengyel–Litván Államközösség keleti területeinek a megszerzése vált.
