ℹ️ Kedves Olvasónk! Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük fizessen elő vagy vásárolja meg az aktuális lapszámot.
Bárdossy László, volt magyar királyi miniszterelnök elítélése, kivégzése a mai napig megosztja a magyar közvéleményt. Amiben azonban vélhetően mindenki egyetért: egy hosszú és kivételes diplomáciai karrier ért véget ezen a napon.
Bárdossy 1890. december 10-én született Szombathelyen, egy nagy múltú nemesi családban. A Bárdossy család tősgyökeres Vas vármegyei főnemesi család volt, melynek első írásos említése 1368-ra datálható. László édesapja, bárdosi Bárdossy Jenő Sáros vármegye főispánja volt, majd később Vas vármegye főjegyzője, édesanyja a később Ausztriához csatolt Felsőőrről származott. Anyai nagyapja is jogász, királyi közjegyzőként dolgozott, így az ifjú Bárdossy László számára is evidens volt, hogy ezt a pályát fogja választani. Jogi tanulmányait Budapesten kezdte, majd Berlinben és Párizsban folytatta. 1912-ben doktori fokozatot szerzett Budapesten, ezután pályáját a közigazgatásban folytatta. 1922-ben, egy sajátos váltással a Külügyminisztérium sajtóosztályára került, melynek 1924-ben a vezetőjévé nevezték ki. Ehhez hozzájárult kiváló nyelvérzéke is: tanulmányai alatt felsőfokon elsajátította a német és francia nyelvet, később, diplomáciai szolgálata alatt megtanult angolul és románul is. Bárdossy László úgy tartotta, hogy minden diplomatának kötelessége megtanulni annak az országnak nyelvét, ahol szolgálatot teljesít. Nyelvtudása miatt kétségtelenül tisztelték román partnerei is, ugyanis a két világháború közötti időszakban nem volt gyakori, hogy egy magyar diplomata, akinek ráadásul nincs erdélyi kötődése sem, elsajátítsa az ország nyelvét.
1926-ban miniszteri tanácsos lett, négy év múlva londoni diplomáciai szolgálatra küldték.
Itt töltött ideje alatt egy magyar „gentleman” benyomását keltette, műveltségét és felkészültségét elismerték angol tárgyalópartnerei. 1934-ben kinevezték bukaresti követté, ezt a tisztséget egészen 1941 februárjáig betöltötte. Egy nehéz és kaotikus helyzetben vette át bukaresti követi megbízását. Bárdossy László mélyen beleásta magát a román belpolitikába, rendszeresen találkozott az aktuális miniszterelnökökkel és külügyminiszterekkel, megfigyeléseit és elemzéseit folyamatosan továbbította a külügyminisztériumnak. A romániai magyarság politikai képviselőivel is személyes kapcsolatban volt, egy nehezen ellenőrizhető forrás szerint egyszer még a szélsőbaloldali Magyar Dolgozók Országos Szövetségének bukaresti rendezvényére is ellátogatott. Valószínű azonban, hogy inkább a helyszínen próbált tudakolózni a MADOSZ valós politikai kötődéséről, ugyanis a rendezvény szervezőjét arról faggatta, hogy nem kommunista-e. A második bécsi döntést követően is az országban maradt és a dél-erdélyi magyarság jogsérelmeit igyekezett tematizálni.
1941 februárjában váratlanul elhunyt gróf Csáky István külügyminiszter, Teleki Pál miniszterelnök pedig – aki erdélyi származású volt, ezért kiemelt figyelemmel kísérte Bárdossy László munkásságát – őt kérte fel a külügyminisztériumi pozíció betöltésére. Bárdossy – betöltött pozíciói ellenére – relatív ismeretlenül jelent meg a magyarországi nagypolitikában. Politikai nézeteit tekintve megállapítható, hogy nem volt nemzetiszocialista és nem igazolható, hogy lelkesedett volna érte. Gömbös Gyulával és Imrédy Bélával ellentétben a fajvédelemmel sem foglalkozott. Ennek ellenére, miután az ország belesodródott a háborúba, végleg elkötelezte magát a Németországgal való szövetség mellett.
1941 áprilisában Magyarország vezetése nehéz döntés elé érkezett.
Németország és szövetségesei lerohanták Jugoszláviát, Hitler a magyar részvételt is elvárta a hadműveletben, cserében megígérte a magyar revíziós igények legalább egy részének teljesítését. Míg a magyar katonai vezetés és Horthy kormányzó a beavatkozás mellett voltak, Teleki miniszterelnök vehemensen ellenezte azt, tartva attól, hogy az ország belesodródik a világháborúba. Teleki a rezidenciáján kereste fel a kormányzót, Bárdossy László társaságában, aki ekkor a miniszterelnök álláspontját tette magáévá. Mivel a kormányzó hajthatatlan volt, a labilis idegállapotú Teleki Pál öngyilkosságot követett el. Horthy két nappal később, 1941. április 6-án Bárdossyt nevezte ki miniszterelnöknek, aki új pozíciója mellett a külügyminiszteri tisztséget is megtartotta. Korábbi nézetével ellentétben, Bárdossy hozzájárult a jugoszláviai bevonuláshoz. Ehhez az teremtett jogalapot, hogy az ún. Független Horvát Állam kikiáltotta függetlenségét – valójában a tengelyhatalmak bábállama volt –, így Jugoszlávia formailag is felbomlott. Bár az Egyesült Királyság megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, hadüzenetre ekkor még nem került sor.
Bárdossy László hasonló dilemma elé került a Szovjetunió lerohanását követően.
Bár a magyar tisztikar, élén Werth Henrik vezérkari főnökkel, a beavatkozást sürgette, bízva a gyors német győzelemben, a politikai vezetésből többen, így maga Bárdossy László is kimaradt volna a konfliktusból. Horthy kormányzó véleménye folyamatosan ingadozott (egy korabeli visszaemlékezés szerint „a kormányzónál mindig annak volt igaza, aki utoljára járt nála”). A kérdést végül a máig tisztázatlan hátterű kassai bombázás döntötte el. Bárdossy – meg sem várva a hivatalos vizsgálat eredményét – ismét felülvizsgálta korábbi álláspontját, és egy szűkszavú közleményben bejelentette a hadiállapot beálltát: „Egészen rövid bejelentést szeretnék tenni. A Ház elnöke méltó szavakkal bélyegezte meg a Szovjet népjogellenes és minősíthetetlen magatartását. A magyar királyi kormány megállapítja, hogy a támadás következtében Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállt.” Bárdossy beszéde idején a Magyar Királyi Légierő már szovjet célpontokat bombázott.
A szovjet támadásra válaszul Nagy-Britannia is hadat üzent Magyarországnak, majd Bárdossy László december 11-én (a Minisztertanács hozzájárulása nélkül) hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak, ezzel elvágva az utolsó kapcsolatot is a szövetségesek irányába. A vesztes moszkvai csata azonban egyre kétségesebbé tette a gyors német győzelmet. Ebben a helyzetben Németország számára felértékelődött szövetségeseinek szerepe. 1942 januárjában Budapestre utazott Joachim von Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és Wilhelm Keitel főparancsnok, követelve a teljes magyar haderő kiküldését a szovjet frontra. Bárdossy és – a túlságosan németbarát Werth Henrik helyére kinevezett – Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök szembementek a német kéréssel, és lealkudták azt egyetlen hadsereg kiküldésére, melyet részben a német fél fog felfegyverezni. A tárgyalások eredményeként szervezték meg a magyar 2. hadsereget, mely az év májusában került a frontra. Bárdossy László ugyancsak engedélyezte, hogy a németek – ekkor még önkéntességi alapon – toborozzanak a magyarországi német nemzetiségűek közül a Waffen-SS-be.
Horthy kormányzó már 1942-től felkészült a háborúból való kiugrásra, ám úgy ítélte meg, hogy Bárdossy László ehhez túlságosan németbarát. Így felszólította a lemondásra, melynek ő március 7-én eleget is tett. A háború további részében is szerepet játszott különféle szélsőjobboldali mozgalmakban. 1943-ban könyvet írt a mohácsi vészről, ennek kapcsán a következő nyilatkozatot tette, mely jól szimbolizálja meglátását a nemzetközi politikáról is: „Minden ország annyit ér, amennyi erőt és egységet jelent. Ehhez képest használják fel eszközként vagy várnak tőle aktív támogatást a maguk politikai céljainak érdekében. A gyengék és elesettek nem számítanak. Javaikat elveszik vagy megosztoznak rajta. Más eshetőség nincs. A világ nem szamaritánus intézmény.”
Bárdossy László a német megszállás alatt is aktív maradt.
1944 májusában országgyűlési képviselő lett szülővárosa színeiben, a nyilas hatalomátvételt követően pedig a nyilas országgyűlés, a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének egyik vezetője lett. A szovjet csapatok elől Németországba menekült. A háború végén megpróbált Svájcba szökni, itt azonban – vesztére – fennhangon kérte ki magának, hogy a svájci hatóságok nem egykori magyar miniszterelnökként bánnak vele. Emiatt kitoloncolták, és az amerikai hírszerzés háborús bűnösök felkutatására szakosodott osztálya letartóztatta. Kiszolgáltatták Magyarországnak, mint háborús főbűnöst, ahol 1945. október 19-én kezdte el tárgyalni ügyét a budapesti népbíróság dr. Major Ákos vezette tanácsa.
Major Ákos, aki 1945 előtt maga is hadbíró volt és vélhetően csak kommunista testvérének (Major Tamás színész) köszönhetően úszta meg a felelősségre vonást, nem mindig állt a helyzet magaslatán. Bárdossy – képzett jogászként – vitatta a népbíróság illetékességét, kijelentette, hogy „nagy különbség van a bűnösség és felelősség között”, illetve megkísérelt revizionista hangulatot szítani a tárgyalóteremben, azt állítva, hogy az ország háborús részvétele a területi revízió szemüvegén keresztül értelmezhető. Rákosi Mátyás – aki egy ízben személyesen is részt vett a tárgyaláson – érzékelve Bárdossy intellektuális fölényét, barátilag „javasolta” Major Ákosnak, hogy ne hagyja Bárdossyt beszélni, rövid válaszokat várjon, fojtsa belé a szót. Major a tárgyalás további részében ennek örömmel eleget is tett. Bárdossy László egyébként egy ízben a börtönben kijelentette fogvatartóinak: teljesen megérti, hogy bíróság előtt áll, mert elvesztették a háborút. Ha győztek volna, ugyanazt tették volna vádlóikkal. Egyik kihallgatója visszaemlékezésében megjegyezte: „Gazember volt… de tisztességes gazember.”
A bíróság végül kötél általi halálra ítélte, a főbb vádpontok ellene: Jugoszlávia lerohanása, a Szovjetunió elleni hadba lépés, az Egyesült Államoknak küldött hadüzenet és a német megszállás utáni politikai tevékenysége voltak. Nem találták bűnösnek az újvidéki vérengzésben (Jugoszlávia is kikérte őt mint háborús bűnöst ezzel a váddal), és paradox módon nem szerepelt a vádak között a harmadik zsidótörvény bevezetése (ez már faji alapon döntötte el, ki zsidó és ki nem az, illetve megtiltotta a zsidók és keresztények közötti házasságot mint „fajgyalázást”). A Nemzeti Főtanács az ítéletet golyó általi halálra módosította. Bárdossy László bekötetlen szemmel állt a kivégzőosztag elé 1946. január 10-én, a Markó utcai fegyház udvarán. A legenda szerint a sortűz eldördülte előtt azt kiáltotta: „Uram, szabadítsd meg az országot ezektől a banditáktól!”
Bárdossy László megítélése napjainkig ellentmondásos. Vannak, akik az első, 1945 utáni koncepciós per áldozatát látják benne. A történészek többsége azonban megegyezik abban, hogy az ellene felhozott vádak többségében valóban felelős volt. Ahogyan Pritz Pál fogalmazott: „Ne legyen Bárdossy-jelenség, ne legyen a múlt ilyen vagy olyan érzelmek által átszínezett elhomályosulása. Ne legyen Bárdossy László neve hívószó! Engedjük őt végre oda vissza, ahol már régóta ténylegesen megvan a maga helye. Helye a magyar történelemben. A kistisztviselőé, aki éppen akkor jutott a miniszterelnöki székbe, s vált végzetesen rossz döntések részesévé, helyenként formálójává, amikor a helyes döntések meghozása nálánál jóval nagyobb tálentumok erejét is talán meghaladta volna. És helye a szombathelyi sír csendjében, ahová a gyilkos sortűz roncsolta tetemét asszonya elvitte, hogy abban a városban aludhassa örök álmát, ahol annak idején meglátta ezt a világot.”
Szeretné rendszeresen olvasni a History Magazin tartalmait? Vásárolja meg az aktuális lapszámot, vagy válassza az előfizetést. Ez utóbbi a legkényelmesebb, leggazdaságosabb módja annak, hogy mindig kéznél legyen a legújabb lapszám!