A 13. századi Európa számára minden bizonnyal a mongol hadjáratok jelentették az egyik legnagyobb és legváratlanabb veszélyforrást. Ezek hatása az egész térség geopolitikai viszonyait átrendezte. Nagy Balázs a tatárjárásnak nevezett korszakos kihívás történetírásába nyújt betekintést.
A nyugati keresztény területek keleti határain túl két nagyhatalom határozta meg az erőviszonyokat: Bizánc és Kijev. A saját szerepét a Római Birodalom örököseként értelmező Bizáncra végzetes csapást mért a negyedik keresztes hadjárat (1202–1204), amelynek során a nyugati keresztesek elfoglalták és kirabolták a várost. Bár az 1261-ig fennálló Latin Császárság után egészen 1453-ig, az oszmán-török hódításig visszaállt a bizánci császárok uralma, de Bizánc a korábbi nagyhatalmi státuszát nem nyerte vissza. A Közép-Európa szempontjából meghatározó befolyással rendelkező másik nagyhatalom, Kijev Bizánc eleste után néhány évtizeddel a mongolok támadásának esett áldozatául. A nyugati irányú hadjáratok megindításáról az 1235-ben tartott kurultáj, a mongol törzsek döntéshozó gyűlése határozott. A kisebb orosz fejedelemségek elfoglalása után 1238-ban Vlagyimir, majd egy rövid, mindössze alig több mint egy hétig tartó ostrom után 1240-ben Kijev is a mongolok kezére került. Ezzel véget ért a Kijevi Nagyfejedelemség, Kelet-Európa egyik legerősebb nagyhatalmának befolyása.
A mongolok további előrenyomulása1241–1242-ben nemcsak Magyarországot érte el, hanem a közép-európai országok több régióját is érintette. A hadak 1241 elejétől kezdve pusztítva vonultak át Lengyelország több területén, több más város mellett feldúlták Krakkót is, majd a sziléziai Legnica mellett 1241. április 9-én megvívott csatában II. Henrik herceget legyőzve diadalmaskodtak. A mongol csapatok tovább nyomultak nyugatra, és a mai németországi Meissen közelében érték el a hadjáratuk legnyugatabbra fekvő pontját. Innen délre, délkeletre fordulva, a morva területeken átvágva a középkori Magyar Királyság északnyugati részén, Trencsén közelében csatlakoztak a mongol seregek már Magyarországon lévő erőihez.
A tatárjárás kelet-európai emlékezete
Az 1241–1242-ben lezajlott magyarországi hadjárat erős nyomot hagyott a magyar történeti tudatban. Ezt a Himnusz jól ismert sorai mellett („Most rabló mongol nyilát zúgattad felettünk”) a történeti emlékezet több más rétege is igazolja. A Képes krónika vagy a Thuróczy János Krónikájában fennmaradt képi ábrázolások, a népi és irodalmi memória számos eleme mutatja, hogy a tatárjárás, ahogy a magyar szóhasználat ezt az eseménysort említi, szinte folyamatosan jelen volt a hazai emlékezetkultúrában.
A Közép-Európát és benne Magyarországot 1241–1242-ben elérő, majd a következő évtizedekben újabb, ekkor már kevesebb pusztítást hozó hadjáratokban próbára tevő mongol támadások története régóta felkeltette a tudományos érdeklődés figyelmét. Bár világtörténeti szempontból is fontos eseménysorról van szó, de érthető okokból leginkább ott alakult ki komolyabb hagyománya az ezzel foglalkozó kutatásoknak, ahol a mongolok hadjáratok hatása a helyi történelem szempontjából is fontosnak számított, azokban az országokban, amelyek a mongolok európai célterületei közé tartoztak, és így az adott ország nemzeti története szempontjából is fontos volt a támadások lefolyásának és hatásának vizsgálata.
🔒 A teljes cikk a BBC History 2023. novemberi lapszámában olvasható, melynek digitális változatát megvásárolhatja 895 forintért. További részletekért kattintson ide.
