Kulturális alapkő, a gazdasági újjászületés kezdete és a fájó megaláztatás jelképe lett. Több mint negyven évvel a falklandi háború lezárása után azt vizsgáljuk meg, hogyan formálta a konfliktus a britek, az argentinok és a falklandiak tudatát.
Háttér: a falklandi háború
Margaret Thatcher brit miniszterelnök 1982. április 3-án a brit alsóházi képviselők elé állt – ez volt 25 éve a parlament első szombati összehívása – és bejelentette, hogy Argentína megszállta a Falkland-szigeteket.
Egy nappal korábban az argentin erők – a hírhedt és egyre népszerűtlenebb katonai junta utasításait követve – a haditengerészet és hadsereg bevetésével támadást indítottak, amely gyorsan legyűrte a szigetek védelmét biztosító, brit haditengerészekből és önkéntesekből álló Falkland-szigeteki Védelmi Erők ellenállását. Válaszul – kabinetje számos tagjának ellenvetéseit félresöpörve – Thatcher elrendelte, hogy egy haditengerészeti kötelék induljon útnak a délnyugat-atlanti vizekre.
Mikor a csapásmérő kötelék közeledett a célponthoz, számos összeütközésre került sor a brit és az argentin erők között az égbolton és a szigeteket körülvevő vizeken. Mindkét oldal elszenvedett veszteségeket, a brit Királyi Haditengerészet több hajót is, cserében viszont elsüllyesztette – talán az egész háború legellentmondásosabb eseményeként, mivel erre a britek által a szigetek körül kijelölt hadiövezeten kívül került sor – az ARA General Belgrano argentin könnyűcirkálót, amely 323 matrózát vitte magával a hullámsírba.
A britek egy kockázatos partraszálló hadműveletet hajtottak végre május 21-én a San Carlos Water öble környékén, amely a „Bombapálya” néven lett ismert arról, hogy a merész argentin pilóták alacsonyan repülve számos bombázóküldetést hajtottak itt végre.
Miután megvetették a lábukat a parton, a britek a szigeteken több helyen is csatákat vívtak az argentinokkal, például Goose Greennél – ami talán a leghíresebb összecsapás lett Herbert Jones alezredes halála miatt, aki személyesen vezette katonáit rohamra egy megerősített argentin állás ellen –, illetve a főváros, Stanley körüli magaslatoknál. Amikor a brit gyűrű kezdett bezáródni a főváros körül, az argentin sereg letette a fegyvert 1982. június 14-én – e napot ma a „Felszabadulás napjaként” ünneplik a Falkland-szigeteken.
A szigetcsoport visszavétele véres küzdelem volt: 649 argentin és 255 brit katona halt meg, illetve három helyi civil lakos. De a szenvedésnek nem volt vége a fegyverek elhallgatásával: a pszichológiai hatásokat máig érzik a veteránok, a családjaik, illetve a falkland-szigeteki lakosok. És ahogy a következő írások bemutatják: a háború hatással volt Nagy-Britannia, Argentína és a Falkland-szigetek későbbi történetére, méghozzá igencsak eltérő módon.
A Falkland-szigetek: a szigetlakók szép új világa
Minden borzalma ellenére a háború nagy fordulatot hozott a szigetcsoport gazdasági és politikai életébe
A falklandi háború utolsó napjaiban, miközben a brit Királyi Haditengerészet a Stanley körüli argentin pozíciókat lőtte, egy tüzérségi lövedék csapódott egy lakóházba. A házban oltalmat kereső családok számára a következmények katasztrofálisak voltak. Doreen Bonner és Sue Whitley (egy walesi születésű háztartástan tanár) azonnal meghalt. A 81 éves Mary Goodwin nem sokkal később halt bele sérüléseibe. A felesége elvesztése jelentette sokkból felépülni képtelen Harry Bonner 1982 szilveszterének éjszakáján halt meg – a háború egy negyedik, a hivatalos statisztikákban nem szereplő civil áldozataként.
A falkland-szigetekiek számára az 1982 júniusában kivívott brit katonai győzelem a szabadságot jelentette: felszabadulást egy megszálló erő uralma alól. Június 14-ét ma a „Felszabadulás napja”-ként ünneplik a szigeten. De ahogy Doreen és Harry Bonner, Sue Whitley és Mary Goodman sorsa is bizonyítja, ennek a felszabadulásnak bizony ára volt.
Az argentin fegyverletétel utáni napokban és hónapokban senki nem volt igazán ünnepi hangulatban, az átéltek súlya és a szükséges újjáépítés nyomasztó terhe, valamint a háború fizikai hatásai miatt. Falklandi szemtanú című 1982-es könyvében a BBC rádiósa, Robert Fox idéz fel egy beszélgetést ottani kollégájával, Patrick Wattsszal, amelyben utóbbi kifejezte azt a kitaszítottság-érzést, amelyet sok szigetlakó érzett a háború után. „Megvan a szabadságunk, de azt hiszem, elvesztettük a békét ezeken a szigeteken – mondta Watts. – Talán keresnem kell egy másik helyet, hogy megtaláljam azt a békét, amit mindig is annyira élveztem itt.”
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!