A kőbe, fába és csontba vésett, titokzatos ákombákomokszerű rúnák felfedik a vikingek mindennapjainak kevéssé ismert vonatkozásait. Írásunkban megfejtük a szerelemről, vágyról, utazásokról és tragédiákról szóló ezeréves történeteket elbeszélő rúnákat
A vikingek leginkább véres rajtaütéseikről, erkölcstelen isteneikről és eltemetett hajóikról ismertek. De rúnáikról – a hegyes betűkből álló északi germán ábécé mindmáig ismerős skandináv ágáról – is nevezetesek. Bár a viking kor kultúrája nagyészt nélkülözte az írásbeliséget, a fő kivétel a szövegek és tárgyak metszéspontját képező rúnaírás volt. Ugyanúgy, ahogy az „ábécé” szó legtöbb idegen nyelvű változatát jelentő „alphabet” a görög α (alfa) és β (béta) betűk egyesítéséből ered, ennek skandináv megfelelője, a „futhark” szó is az adott írásrendszer első hat betűjéből áll össze.
Mivel az ősi írás ilyen jól felismerhető és elterjedt formáját képviselik, meglepő, hogy senki sem tudja biztosan, honnan erednek a rúnák. Valószínűleg nem véletlen, hogy a legrégibb (Kr. u. 2. századi) értelmezhető rúnafeliratok közül sokat a Római Birodalommal való kapcsolatot bizonyító környezetben találtak meg. A rúnabetűk a latin ábécé sok betűjéhez hasonlítanak, csak hegyesebb alakúak, így könnyebben bevéshetők olyan kemény anyagokba, mint a fa, a csont és a kő.
A római írásrendszer ismeretét valószínűleg olyanok vitték északra, akik – akár, mint kereskedők és árusok, akár mint kézművesek – a birodalom Rajna menti határának mindkét oldalán eltöltöttek bizonyos időt. Ez talán magának a „rúna” szónak egyik lehetséges jelentését is megmagyarázza, mely szerint ez valami titkos vagy rejtett tudás, amelyhez eredetileg csak a társadalom egy bizonyos része, egy elit csoport férhetett hozzá. Az évszázadok múlásával azonban a rúnák ismerete és használata a társadalom egyre nagyobb hányadára terjedt ki.
A viking kort jellemzően nagyjából a Kr. u. 750–1100 közötti évekkel azonosítjuk – azzal az időszakkal, amelynek során a skandináv eredetű és örökségű népek tengerentúli rajtaütésekben, kereskedelemben és letelepedésben vettek részt. Az általuk alkotott skandináv diaszpóra a viking kor tetőpontján nyugaton Grönland sarkvidéki részéig, keleten pedig az eurázsiai vízi utakig terjedt ki.
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!