ℹ️ Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük vásárolja meg az aktuális lapszámot vagy fizessen elő.
Ha volt az első világháborúnak német nyertese, akkor az csak Paul von Hindenburg (1847–1934) lehet. A német nép hősévé váló, hetvenedik életéve felé közelítő tábornokot – aki már az 1868-as königgrätzi csatát és az 1870–1871-es francia–porosz háborút is megjárta – 1914 augusztusában hívták vissza, akár Cincinnatust az eke szarva mellől (vagy ha úgy tetszik, mint Grabowskit a Macskafogóban), hogy a német erőket vezetve kiverje az 1. és a 2. orosz hadsereget Kelet-Poroszországból. A veterán parancsnok enyhén komikus hatást kelthetett, amikor kihízott és a német hadseregben már nem rendszeresített egyenruhájában Moltke vezérkari főnök hívására szolgálatra jelentkezett. Azonban csoda történt: Hindenburg megállította a Berlin felé nyomuló orosz erőket.
Az 1914. augusztus 23–31. közötti tannenbergi katlancsatában a németek közel 92 ezer orosz katonát ejtettek foglyul, a 2. orosz hadsereget vezető Szamszonov tábornok nem is bírta elviselni a katasztrofális vereséget és főbe lőtte magát a tannenbergi fák gyűrűjében. Ráadásként szeptember első felében Hindenburg az 1. orosz hadsereget is megsemmisítette a Mazuri-tavaknál. A német propaganda az 1410-es tannenbergi – a magyar történetírásban grünwaldi – vereség visszavágásaként ünnepelte a hatalmas diadalt. Igaz, az 1920-as években mind az arisztokrata Hindenburg egykori technokrata „ikerpárja”, a háború végi félreállítása miatt sértettségében már a sörpuccsoló Hitlerhez hasonló zűrös alakokkal kokettáló Erich Ludendorff, mind az egykori szárnysegéd, a majdani győzelem tervével Hindenburgot tulajdonképpen már készen váró egykori szárnysegéd, Max Hoffmann elvitatta a „tannenbergi győző” érdemeit – aki Hoffmann szerint öregőrként végigaludta a csatát –, ám Hindenburg 1914 augusztus-szeptemberében kivívott tisztelete töretlen maradt. Berlinben sebtében hatalmas faszobrot állítottak neki, melybe szöget verhetett, aki hadikölcsönnel támogatta a háborút. 1916 augusztusától a német hadsereg főparancsnokává nevezték ki (noha az operatív munkát Ludendorff végezte), és róla nevezték el a német gazdaságot új alapokra helyező, tervutasításos programot is.
Kultuszát a háborús vereség sem tépázta meg, ennek köszönhette, hogy 1925-ben Németország elnökévé választották. Utóbb Hindenburg ebben a minőségében nevezte ki 1933-ban kancellárrá Hitlert. Cserébe a náci Németország legnagyobb zeppelinje „Hindenburg”-gá keresztelésével tisztelgett az 1934-ben elhunyt államelnök emléke előtt. Sajnos a német felsőbbrendűséget szimbolizálni hivatott léghajó nem sokkal később porrá égett utasaival együtt.
Hindenburg testét saját korábbi kérése ellenére az 1927-ben emelt monumentális, gótikus lovagvárat mintázó tannenbergi győzelmi emlékműben helyezték el bronzkoporsóban, és porhüvelye őréül kapott egy négyméteres bronzszobrot is.
