Ma főleg sétahajókázásra használják – de a 19. században kifejezetten rossz hírük volt a brit csatornáknak. Ebből a cikkből kiderül, hogy ezek a vízi utak egykor alkoholtól fűtött brutális bűntények helyszínei voltak.
Brandyvel, rummal és 10 hordó puskaporral megrakott teherhajó úszott négyfős legénységgel a fedélzetén lefelé a Paddington-csatornán az egyik péntek este 1809 márciusában. Pár kilométerre Londontól két hajósnak kedve támadt egy kis éjszakai italozásra, és úgy döntöttek, megkönnyítik a rakományt, vételeznek némi italt a raktérből. Egy lámpás pislákoló gywrtyafényénél kezdtek neki a műveletnek, csakhogy tévedésből az egyik lőporos hordón fúrtak lyukat, ami azonnal lángra kapott, és az esetről tudósító korabeli újság szerint „a legszörnyűbb robbanással robbant fel”. A két tolvaj azonnal szörnyethalt, és a fedélzeten tomboló tűzvész átterjedt a környező mezőre és leégetett három szénakazlat. A kabinban alvó hajós – ahogy a csatorna mellett a vontatóúton álló fiú is – csodával határos módon sértetlenül megúszta. Az elkövetők saját mesterkedéseik áldozatául estek.
A megdöbbentő végkifejlet ellenére ez az incidens nem feltétlenül lepte meg a brit újságolvasó közönséget. A csatornákon szolgáló hajósok iszákosságukról, erőszakosságukról és becstelenségükről voltak hírhedtek, éppúgy, mint a kormányosok és a csatornahálózat kiásását végzők. A kereskedelemnek ezek az ipari forradalom virágkora óta egyre jobban terjedő, létfontosságú erei csaknem a felére csökkentették a szállítási költségeket, ami értelemszerűen növelte a profitot és mindenki számára olcsóbbá tette a termékeket. De az új korszakból fakadó jólétnek súlyos ára volt. A csatornák megépítésük óta – a rengeteg ellopható áru és alkohol miatt – vonzották a bűnt.
Az ivásban találtak vigaszt
A csatornákhoz köthető bűnözés sok szempontból a korabeli Nagy-Britannia életének jellemző tünete volt. Ez különösen a munkásosztályra igaz, melynek tagjai lélekölő munkával terhelt, bizonytalan életet éltek, sokszor éheztek, és folyamatosan a munkanélküliség fenyegető rémével kellett szembenézniük. A munkások az ipari központokba gyűltek, amelyekben a gyapjúkereskedelmet és más virágzó ágazatokat egy 6500 kilométeres, a városokat a folyókkal és a tengeri kikötőkkel összekötő, egyre bővülő csatornahálózat szolgálta ki, ezen szenet, gabonát, friss gyümölcsöt, edényeket és mindenféle késztermékeket szállítottak.
A kereskedelem folyamatos igényeit kiszolgáló, hosszú órákig tartó kulimunka után sokan az ivásban találtak vigaszt – ami nemegyszer katasztrofális következményekkel járt. 1838 szeptemberében Thomas Townsend londoni folyami hajós egy hétvégi „gin- és rumkoktélozást” és egy kiadós sörözést követően dühöngeni kezdett a „Noé bárkája” kocsmában, Limehouse-ban. Vasárnap délután 5-kor nem volt hajlandó fizetni egy korsó sörért, majd azzal folytatta, hogy kiütötte a kocsmárost, bevert egy csomó ablakot és megrugdalta az elfogására kiérkező rendőrt. Végül több rendőrnek sikerült csak kirángatni a kocsmából, majd később 5 font megfizetésére büntették.
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!