ℹ️ Kedves Olvasónk! Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük fizessen elő vagy vásárolja meg az aktuális lapszámot.
Giuseppe Verdi műveinek egyes részleteit talán olyanok is jól ismerik, akik még soha nem voltak operaházban. A komponista első operájának bemutatója azonban még nem hozta meg számára a nagy áttörést, sőt a következő években azon is elgondolkodott, végleg felhagy a pályával.
Az első opera
Giuseppe Verdi még gyerekkorában kezdett zenét tanulni, majd 1831-től egy ideig Milánóban pallérozhatta magát, és bár a város híres konzervatóriumába nem vették fel, a Scala jóvoltából a legjobb helyen ismerkedhetett meg első kézből az opera műfajával. Mégsem itt kezdte első operájának megírását, hanem azután, hogy 1836-ban visszatért szülőföldjére, a Párma közeli Bussetóba, ahol a helyi Filharmóniai Társaság igazgatójaként dolgozott, és közben mecénása, Antonio Barezzi lányával együtt családot alapított. A következő években elhivatottan munkálkodott annak ellenére is, hogy 1838-ban és 1839-ben két kisgyermekét is elvesztette.
Több átdolgozás után elkészült a végül az Oberto, San Bonifacio grófja című kétfelvonásos művel, amelyet 1839. november 17-én mutattak be a Scalában. Az Oberto nem véletlenül nem tartozik Giuseppe Verdi híres operái közé, ám a hozzáértők szerint már felfedezhetők benne azok a stílusjegyek, amelyek később oly népszerűvé tették műveit. A közönség és a kritikusok is jól, de nem kitörő lelkesedéssel fogadták a szerelmi történetet feldolgozó darabot, amely végül 13 előadást élt meg a Scalában.
Verdi fel akarta adni
Az operaház impresszáriója, Bartolomeo Merelli a tapasztalatok alapján újabb két opera megírására kérte fel Verdit, aki ezúttal a legnagyobb sikerrel kecsegtető vígopera műfaját választotta, ám az 1840-re elkészült A pünkösdi királyság csúfosan megbukott – ebben talán annak is szerepe lehetett, hogy a zeneszerző nem igazán volt komédiás kedvében ezekben a hónapokban, mivel ekkor vesztette el feleségét, Margheritát is.
E csapások megtörték Giuseppe Verdit, aki nemcsak a Scalával kötött megállapodást akarta felmondani, hanem azt is fontolgatta, hogy végleg felhagy a komponálással. Merelli azonban kötötte az ebet a karóhoz, és küldött egy új librettót is, a Nabuccóét, amelynek néhány részlete annyira megtetszett Verdinek, hogy végül mégis munkához látott. Harmadik operáját 1842 márciusában mutatták be, és a Nabucco már átütő sikert hozott, egy csapásra Itália egyik legnépszerűbb zeneszerzőjévé tette Verdit – a rabszolgakórust nagyon gyakran mintegy himnuszként játszották; a Fratelli Italia 1946-ban lett az ország nemzeti himnusza.
Verdinek ugyan később is voltak megbukott darabjai, de egészen 1901-es haláláig újra és újra vissza tudta hódítani nemcsak a művészetének forradalmi hangjai miatt őt különösen a szívébe záró hazai, de az egész európai közönséget is.
