Bor, dal és a pénzért kapható legjobb étkek – ezeknek köszönhetően kerültek a középkori lakomák az udvari élet középpontjába. A lakomákat rendező főurak a dőzsölés révén sokszor leginkább a befolyásukat és presztízsüket akarták erősíteni, írjuk az októberi lapszámunkban.
Ha van menü, dicsekedj vele!
1491-ben, I. Ercole d’Este (I. Herkules), az észak-itáliai Ferrara hercege, hogy emlékezetessé tegye fia esküvőjét, hatalmas ünnepséget rendezett. A kulináris különlegességek között szerepelt egy sor gondosan megtervezett cukorszobor is. Mégis, mielőtt a vendégek felfalhatták volna azokat, a szolgák felkapták az édes műalkotásokat és a lakomavendégek ölébe dobálták őket. De nem volt ok aggodalomra: azon nyomban hasonló műalkotások sorát szolgálták fel.
Mai szemmel talán különösnek tűnik, hogy a herceg így bánt a vendégeivel. De éppen azzal bizonyította gazdagságát, hogy a könnyfakasztóan drága finomságokat képes volt elhajigálni, és egy szempillantás alatt ugyanolyanokkal tudta helyettesíteni őket.
A herceg csínye mai szemmel ostoba hóbortnak tűnhet, azonban rávilágít, hogy a középkorban mit jelentett a lakoma. Az elit számára az étel többek között a gazdagság és hatalom demonstrálásának eszköze volt – és ebből fakadóan a nagyon díszesen elkészített ételek felszolgálása (vagy puszta bemutatása) a középkori lakomák kihagyhatatlan eleme lett. A 14. századi angol szakácskönyv, a The Forme of Cury, olyan recepteket tartalmaz, amelyekben a csirkéket lovagoknak és baziliszkuszoknak maszkírozva szolgálták fel – a mitikus, sárkányszerű teremtményt egy malac és egy fiatal kakas testrészeiből alkották meg. „Végy egy egészben sült kakast, húzd ki a belét, és egy darabban nyúzd meg, a lábait kivéve – írja a recept. – Végy egy malacot, vágd félbe középtől lefelé. Gondosan varrd őket össze.”
Harcra kész gyomorral
1454-ben Jó Fülöp, Burgundia nagyhatalmú hercege, lakomát adott. Mivel Fülöp kultúrakedvelő ember hírében állt és Európa egyik leghatalmasabb embere volt, a vendégei valami különlegeset vártak az eseménytől – és pontosan ezt is kapták.
A „Fácánünnep” néven közismert lakoma kifinomult eleganciájáról vált híressé. Magát a herceget, mint mondták, az asztalánál kétfejű lovon ülő két férfi szolgálta ki, akik a hátukat egymásnak vetve ültek a nyeregben, mindegyikük egy-egy trombitát tartott, majd egy elefántháton ülő ember következett.
Aztán, ahogy a herceg hivatalnokai feljegyezték, „fehér szarvasbika hátán jött egy fiú, aki csodálatosan énekelt, miközben a szarvasbika tenor szólammal kísérte”. Amennyiben ezek a leírások érnek valamit, a „Fácánünnep” résztvevői nem egyhamar felejtették el a látványosságot.
Mégis, ez az esemény sokkal több volt a mesésen gazdag arisztokraták részére rendezett látványos bulinál, ahol a résztvevők elereszthették a hajukat és a képzeletüket. Ha elmerülünk a lakomáról szóló korabeli forrásokban, hamar nyilvánvaló lesz, hogy Fülöp okkal rendezte ezt az eseményt. Egészen különleges cél vezette: a törökök ellen szerveződő keresztes hadjáratot akarta népszerűsíteni, ugyanis a törökök az előző évben, 1453-ban foglalták el Konstantinápolyt. E célt szolgálta a szarvasbika és a kétfejű ló, illetve az, hogy a vendégeket egy elefánt látványával is megörvendeztették, ami „egy várat hordozott, abban székelt az Anyaszentegyház, aki szánalomra méltóan panaszkodott a törökök által kivégzett keresztények nevében, és segítséget kért”. Ezt követően az Aranygyapjú lovagjait a lakomára kísérő két úrhölgy arra kérte a herceget, hogy tegyen esküt a keresztes hadjárat megindítására. Fülöp természetesen igent mondott, mint ahogy nemes vendégeinek jelentős része is.
Nem Jó Fülöp volt az egyetlen középkori uralkodó, aki azért rendezett lakomát, hogy katonai vállalkozását népszerűsítse. I. Eduárd angol király 1254-ben tartott esküvői lakomáján vette rá lordjait, hogy induljanak Britannia többi részének meghódítására. A király színészei a népszerű irodalom alakjainak jelmezébe öltöztek, segítséget kérve az olyan katonai tűzfészkek felszámolásában, mint a walesi határvidék.
Éneklő kémek
1429-ben hírvivők és zenészek is részt vettek egy lakomán a hatalmas Kasztíliai Királyságban az Ibériai-félszigeten. Mint sok középkorban rendezett ünnepség, a lakoma is lehetőséget nyújtott a helyi uralkodó osztály számára, hogy pozícionálja magát a hatalomban, valamint, hogy a külföldi nemesek révén bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe.
De ez alkalommal a meghívottak között volt, aki sanda szándékkal érkezett: a zenészek egyike az Aragóniai Királyság uralkodója, V. Alfonz kémje volt. Miként ezt az ünnepségre befurakodó kívülálló esete is bizonyítja, az idegenek meghívása kockázattal járt.
Bartholomaeus Anglicus 13. századi ferences gondolkodó a De proprietatibus rerum (A dolgok természetéről) írt művének egy része a vendégek biztonságával foglalkozik. Az udvariasságról, a felsőbb osztályok etikettjéről szóló középkori írások útmutatással szolgáltak a kifinomult szabályokat illetően, melyeket a vendégek tesztelésére találtak ki. Bizonyíthatták, hogy tudják, miként kell viselkedni a lakomákon, és nem teszik tönkre az egészet azzal, hogy berúgnak és illetlenül viselkednek.
Jó és rossz csatája
A középkori gondolkodás szerint a lakoma színhelye sok esetben a sötét erők és a fény erőinek csatatere is volt. A lakomák fontos szerepet játszottak a középkori románcokban, és sok Artúr királyról szóló mese tartalmaz olyan részleteket, ahol nemes lovag csap össze ellenségeivel. A leghíresebb ezek közül a 14. század végén keletkezett Sir Gawain és a Zöld Lovag története, ami egy mesés karácsonyi lakoma idején kezdődik Artúr udvarában. Itt, mint megtudjuk, „az ünnepség 15 napon át tartott egyvégtében, étel és zene, amit az ember csak el tud képzelni, ilyen lármát és vígságot nagyszerű hallani: kiváló nappal és táncolni rá éjszaka”.
A vidám ünnepséget a Zöld Lovag szakítja félbe, aki veszélyes játékba kezd Sir Gawainnel – ami akkor ér véget, amikor a Zöld Lovag meghívja Gawaint magához a következő karácsonyi ünnepségre. Gawain sorsa most attól függ, hogy képes-e erényes vendégként mutatkozni veszélyes házigazdája előtt.
A jó és a rossz közötti ilyesféle összecsapások olyan lehetőséget kínáltak a középkori arisztokraták számára, aminek azok nem tudtak ellenállni: azzal, hogy előadták ezeket a történeteket a saját lakomáikon, az erények gyöngyeként állíthatták be magukat, akik megküzdenek a kegyetlen világgal.
Ercole d’Este egyik lakomáján elhangzott egy költemény, ami névrokonához, Herkuleshez hasonlítja és elmeséli, miként nőtt nagyra a hírneve. Az V. Alfonz aragóniai király rendezte lakomákon olyan részleteket adtak elő az Artúr-legendából, mint például Morgan le Fay legyőzése. Alfonz számára mindez kettős haszonnal járt: részint a becsület bajnokának szerepében tetszeleghetett, részint meg tudatosította vendégeiben, az aragóniai udvar nagyuraiban, hogy követniük kell a lovagiasság törvényeit, amiből a mesebeli lovag, Sir Gawain példát mutatott – és ami Alfonz érdekében egyesítette országa nemességét.
Fordította: Rindó Klára
Vásárolja meg a BBC History magazin októberi számának digitális változatát mindössze 895 forintért, vagy fizessen elő kedvezményesen!