A „magyar „faj” védelmének gondolata nemcsak antiszemitává, de németellenessé is tette a magyar fajvédőket. Közöttük azt a Bajcsy-Zsilinszky Endrét is ott találjuk, akinek antifasiszta hősként épített kultuszt az 1945 utáni történetírás. Az alábbi cikkben a mozgalom vezető politikusait mutatjuk be, akik még a „faj” fogalmát sem tisztázták.
„Az államnak mindenképpen meglevő (…) gazdasági ereje akként alkalmazandó, hogy sem a magyar faj gazdasági fejlődésére, sem political függetlenségére lehetőleg ne nehezedjék” – fogalmazott Réz Mihály 1905-ben a fiatal Zsilinszky Endrére is komoly hatást gyakorló, Magyar fajpolitika című munkájában. A Tisza István köréhez tartozó Réz saját korára, mint az emberiségen belüli fajok élet-halál harcára tekintett, és publicisztikáiban elsősorban a szociáldemokrácia, a polgári radikalizmus, valamint a nemzetiségek szeparatizmusa ellen küzdött. Fajfogalma ugyanakkor nem volt egyértelműen biológiai – ahogyan a két világháború közötti fajvédőké sem.
Fogalmi dugó
A magyar fajvédelem megértését nagyban nehezíti a fogalom maga, amely a Horthy-korszak divatos buzzwordje, szlogenje volt, hasonlóan a szintén soha nem definiált „szegedi gondolathoz” vagy „keresztény-nemzeti” jelzőhöz. Ezek a fogalmak élték a maguk életüket a kor jobboldali közéletében, s mindenki valami hasonlót, de nem egészen ugyanazt értette alattuk. Magát a faj fogalmát is eltérő értelemben (rassz, etnikum, nemzet) használták – nem csupán a különböző szerzők, de gyakorta egyazon szerző is, akár ugyanabban a szövegben, beszédben. A fajvédelemmel kapcsolatos fogalmi homályt egyszerű slendriánság és nagyon is kimért politikai számítás egyaránt okozhatta (s okozta is), miközben nemcsak személyenként, hanem időben is változott, ki mit értett fajvédelem alatt.
A faj (race) mai értelmében használt fogalma már a 19. század derekán hódított Európában, s a századelőn Budapesten is felvirágzott a természettudomány eszköztárát az emberi társadalmak tervezésére is alkalmazni szándékozó biologizmus. A darwinista alapokon nyugvó eugenika ekkoriban még elsősorban baloldali projekt volt, és a polgári radikális Madzsar József a Tanácsköztársaság népbiztos-helyetteseként igyekezett a gyakorlatba átültetni főbb eredményeit 1919-ben. Az ellenforradalom uralomra jutásával azonban a jobboldali radikálisok által évtizedek óta propagált, a Nagy Háború derekán a magyar középrétegek máig ható törésvonalaihoz is nagyban hozzájáruló szélsőséges antiszemitizmus vált az eugenika legfontosabb motorjává, megközelítési módjává és irányává Magyarországon.
Eugenika és fajvédelem
A fajbiológiai szemlélet a fajvédelem táborán belül nem vált általánossá, sőt meghatározóvá sem. Jól példázza mindezt A Cél című folyóirat, amely 1916-ban előbb radikális antiszemita, fajvédő orgánummá, majd a húszas években – Méhelÿ Lajos keze alatt – kifejezetten fajbiológiai folyóirattá vált. S miközben Méhelÿ a fajvédők ünnepelt tudósa, állandó vendége és hivatkozási pontja lett, a különc professzor tudományosnak látszó érvelését ugyanők „jórészt meg sem értették, de ha meg is értettek valamit belőle, bizonyosan nem követték” – fogalmazott a faramuci helyzettel kapcsolatban Gyurgyák János, a Magyar fajvédők című 2012-es munka szerzője. A meg nem értés valószínűsíthető – például – az Ébredő Magyarok Egyesületének (ÉME) talpasainál, akik a fajvédelmet lényegében a zsidóveréssel azonosították.
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!