ℹ️ Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük vásárolja meg az aktuális lapszámot vagy fizessen elő.
A középkori katonák számos cselt vetettek be a háborúk során: látszólag megfutamodtak, csapdába csalva az ellenséget; álmában csaptak le rá; sőt adott esetben halottnak is tettették magukat. Az alábbiakban öt olyan megtévesztő taktikát mutattunk be, ami győzelmet hozhatott a csatatéren.
1. Tettesd magad halottnak – és mindig legyen kéznél egy döglött csirke!
A középkorban a hadvezérek számos trükköt vetettek be annak érdekében, hogy átverjék ellenfeleiket. De a 12. század elején élt Tarantói Bohemund, aki halottnak tettette magát, minden bizonnyal párját ritkítja. Amikor a nyugat-európai keresztes hadak 1098-ban elfoglalták Antiochia városát (ma Antakya, Törökország), Bohemund elhatározta, ott telepszik le és kikiáltotta magát Antiochia fejedelmének. 1104 szeptemberére ez az új „keresztes állam” komoly bajba került. Nemcsak ellenséges muszlim városállamok vették körbe, hanem a Bizánci Birodalom császára, Alexiosz Komnénosz is fenyegetést jelentett rá, aki úgy vélte, hogy a város jog szerint az ő koronája alá tartozik. Bohemund elhatározta, visszatér itáliai hazájába, hogy további csapatokat gyűjtsön.
Alexiosz lánya, Anna Kamnéne történetíró szerint Bohemund azért, hogy a görögök ne akarják fogságba ejteni, elterjesztette, hogy meghalt. Az emberei egy koporsóban vitték fel a hajóra, és a tökéletes illúzió érdekében egy döglött csirkét tettek mellé, hogy a szagélmény is meglegyen. Valahányszor a hajó szárazföld közelébe ért, a legénység siránkozott, mintha a fejedelmüket gyászolnák; egyébként Bohemund kiszállt a koporsóból és a fedélzeten járkált. Ezzel a fortéllyal sikeresen megmenekült a görögöktől.
Anna láthatóan csodálta bátorságát és leleményességét, és a trükköt „nem túl emelkedettnek, de elbűvölően fortélyosnak” nevezte. Mivel ő ezzel a történettel kapcsolatban az egyetlen forrásunk, lehet, hogy az egész csak kitaláció, de más szövegekben meglepő párhuzamokra bukkanhatunk. Bohemund apja, Robert Guiscard, állítólag úgy foglalt el egy várost a dél-itáliai Calabriában, hogy eljátszotta, mintha az egyik meghalt emberét vinné eltemetni a helyi kolostorba. Egy másik krónikás állítása szerint, ugyanezt a taktikát használta Bohemund fivére is, amikor elfoglalta Monte Cassinót.
2. Hitesd el, hogy menekülsz – aztán támadj!
Hódító Vilmos normandiai herceg az angolszász riválisával, Harold Godwinsonnal, azaz II. Harold királlyal vívott hastingsi csatában aratott győzelméről lett híres. Azonban nem ez volt az első eset, hogy Vilmos (a jövendő I. Vilmos angol király) összerúgta a patkót egyik uralkodótársával.
1052-ben I. Henrik francia király szövetséget kötött Gottfrieddal, Anjou grófjával, hogy háborút indítson a majdani angol uralkodó ellen. Még Vilmos nagybátyja, Arques grófja is csatlakozott a szövetséghez. Amikor Vilmos meghallotta ezt, gyorsan ostrom alá fogta nagybátyja Dieppe mellett álló várát. Augusztusban Henrik sereggel sietett Arques megsegítésére. Csakhogy a normannok megtudták, hogy a francia király a közelben van, és úgy döntöttek, csapdát állítanak. A lovagok jó része elrejtőzött, egy kisebb csapatuk pedig kiment, és amikor a franciák észrevették őket, úgy tettek, mintha megfutamodnának. A francia katonák abban reménykedtek, hogy el tudják fogni a normannokat, és így egyenesen belesétáltak a csapdába. A normann krónikás leírja, mi történt később: „És hirtelen, amikor megfordultak, azok, akiket menekülni láttak, vadul nekik támadtak, olyan erővel, hogy Enguerrand, Abbeville grófja, életét vesztette sokakkal egyetemben, és Hugót, akit Bardulf néven is neveztek, sok más emberrel együtt foglyul ejtették.”
Ez népszerű cselnek számított, mivel számos különböző középkori forrásban is szerepel. 14 évvel arques-i győzelme után Vilmos ezt a trükköt használta Hastingsnél, hogy kicsalja az angolokat Senlac dombi védekező állásukból. A csatáról szóló beszámolók eltérően értelmezik, hogy kezdetben ez valódi megfutamodás volt-e, amit Vilmos meggyilkolásának híre okozott, vagy az egész egy sor cselfogás eredménye, de a remekül kiképzett normann lovagok minden bizonnyal képesek voltak végrehajtani egy ilyen hadműveletet.
3. Álmában csapj le az ellenségre!
1300 januárjában IV. Fülöp francia király megtámadta Flandriát, és uralkodóját, Guidót, Dampierre grófját börtönbe vetette, grófságát a koronához csatolta. De 1302 májusában az adók és a királyi helytartó, Châtilloni Jakab szigorú intézkedései miatt zavargások törtek ki Bruges városában. Május 17-én Châtillon hadseregével megérkezett a városba, hogy fogadja annak behódolását, azonban másnap hajnalban Guidó gróf támogatói behatoltak Bruges-be, és ágyukban mészárolták le a franciákat. A flamandok házról-házra jártak, és úgy válogatták ki áldozataikat, hogy mindenkivel kimondatták a „scilt” (pajzs) szót, amit a franciák nem tudtak helyesen kiejteni. Több száz embert öltek meg, és Châtillon kénytelen volt elmenekülni. Minden tulajdonát hátra kellett hagynia.
A kortárs flamand krónikás szerint „a franciák úgy mondják, embereiket alávaló módon győzték le és ölték meg” a támadás során, ő azonban akként vélekedett, hogy maguk a franciák is hibásak voltak, mivel „egy rosszul megerősített városba hatoltak be minden óvatosság és elővigyázatosság nélkül, pedig oly sok halálos ellenségük volt a közelben”. Ebből is látható, hogy két szembenálló fél egész másként látja ugyanazt az eseményt. A franciák nézőpontjából a flamandok, annak ellenére, hogy a francia király alattvalói voltak, uralkodójuk képviselőjére támadtak, fellázadtak a korona ellen, és felségárulást követtek el. A flamandok szemszögéből pedig ők hazafiak voltak, akik urukat, Guidót, Dampierre grófját támogatták, és jogosan támadtak rá ellenségükre, a franciáknak maguknak kellett volna gondoskodniuk a védelmükről.
4. Álruhában menj a csatatérre!
A középkori hadviselés jellegzetessége volt a heraldika: meghatározott színek és jelképek rendszere, amit a pajzsukon és a felszerelésük egyéb darabjain is viseltek a lovagok. Ezek a „címerpajzsok” vagy címerek, amelyek minden egyes családra jellemzőek voltak, segítettek megkülönböztetni a lovagi tornákon vagy a csatatéren az egyik páncélos nemesembert a másiktól. A nemesség és a státusz jelzésére is szolgált, ám ennek megvolt az ára. Az ellenség így dönthette el, hogy elfogja az illetőt és a csata után váltságdíjat kérjen érte, vagy csak egyszerűen megölje.
Ennek elkerülésére néhány hadvezér testőrei némelyikét saját címerének másolatával ellátott ruhába öltöztette. IV. Henrik angol királynak 1403. július 21-én, a Shrewsburynél vívott csatában legalább két ilyen hasonmása volt, akiket Archibald, Douglas grófja egymás után megölt. A IV. Henrik című drámájának 1. részében William Shakespeare is megörökítette a híres cselt. Amikor Douglas megtudja, hogy „sok lovag vív a király öltönyében”, kijelenti: „akkor leszúrom minden öltönyét, s ruhatárát meggyilkolom egyenkint, míg megtalálom a királyt” (ford. Vas István).
Egy másik, sokkal kockázatosabb trükk az volt, ha valaki címer nélkül ment a csatába. Ez gyakorlatilag névtelenséget biztosított neki, de az lehetett a következménye, hogy végeztek vele ahelyett, hogy a váltságdíj miatt megkímélték volna az életét. A francia lovag, Antal, Brabant hercege későn érkezett az 1415-ös azincourt-i csatába, és egy másik ember fegyverzetében szállt harcba, kitalált címerrel. A csatáról beszámolót készítő titkára, Edmond de Dynter szerint a herceg holttestét később a harctértől távolabb találták meg, a fején és a nyakán érte sérülés, mivel valaki levette a sisakját. Edmond szerint az angolok nem ismerték fel a címere nélkül, ugyanis ha tudják, ki ő, életben hagyták volna, hiszen értékes fogolynak számított.
5. Keresztbe tett ujjal esküdj!
A középkori társadalom nagy jelentőséget tulajdonított az esküknek és a szent fogadalmaknak, amiket gyakran szent tárgyak, például a Biblia vagy egy szent ereklyéjének jelenlétében tettek. A nemesi kultúrában pedig hatalmas súlya volt a becsületnek és az adott szó megtartásának – bár ez nem akadályozta meg, hogy a kétségbeesett helyzetben lévő vagy lelkiismeretlen hadvezérek megszegjék esküjüket, hogy előnyre tegyenek szert a harctéren.
1174-ben II. Henrik angol király három legnagyobb ellenségével, VII. Lajos francia királlyal, I. Fülöp flamand gróffal és saját legidősebb fiával, Henrikkel, az úgynevezett „ifjabb királlyal” állt szemközt. Ők hárman összeálltak, hogy megtámadják Rouent, Nomandia fővárosát, Henrik egyik erősségét a kontinensen. 19 napig tartó szakadatlan harc után Lajos egy napos tűzszünetet ajánlott Szent Lőrinc ünnepének tiszteletére (augusztus 10.), amiben meg is egyeztek. Newburgh-i Vilmos angol krónikás szerint a többi nemes meggyőzte Lajost, hogy szegje meg a tűzszünetet, és hitszegő módon indítson támadást. Titokban csapatot gyűjtöttek, és a város falához mentek létrákkal, ahol egy pap vette őket észre, aki történetesen kinézett a templomtorony ablakán. Riadót fújtak, és a védők vissza tudták verni a rohamot. Newburgh-i Vilmos szerint Lajos megpróbálta Fülöpre kenni a tűzszünet megszegését: „A király Flandria grófjára próbálta hárítani a felelősséget, de a gyalázatos bűn mégis a királyra tapadt.”
Az eseményről Vilmos az egyetlen forrásunk, és mivel ő angol volt, elképzelhető, hogy a legrosszabbat tételezte fel a francia királyról, vagy lehet, hogy rágalmazó pletykákat közölt, esetleg a drámai hatás kedvéért kitalálta az egészet. Az eset mégis árulkodik arról, hogy a szószegést visszatetszőnek tartották a középkori hadviselésben. A lesvetést és az éjszakai támadást még csak-csak elfogadhatónak, ha nem is csodálatra méltó ravaszságnak tekintették. Az adott szó megszegése viszont – még ha azt az ellenségnek adták is – nem fért az értékrendjükbe.
Fordította: Rindó Klára
