ℹ️ Ez a cikk a History Magazin archívumából származik. Amennyiben a legfrissebb tartalmainkat szeretné olvasni, úgy kérjük vásárolja meg az aktuális lapszámot vagy fizessen elő.
A 15. században divatos hosszú orrú cipőkben járni nem lehetett, de a nők már a meztelen férfibokától beindultak.
Ma sem kell messzire mennünk ahhoz, hogy példákat találjunk arra, a divat követése az arra hajlamosakat néha messze a józan ész határain túlra csábíthatja. De nincs új a nap alatt, gondoljunk csak például a viselőiket a fulladásos halál közelébe szorító fűzőkre, vagy éppen a lábelkötés kínai szokására. Azonban nemcsak a nők voltak kitéve a divat diktatúrájának, gyakran a férfiak is örömmel áldozták fel a praktikumot a vélt szépség oltárán.
Így volt ez a 15. században is, amikor egész Európát meghódította a poulaines néven emlegetett cipők divatja. A lengyel eredetre utaló elnevezés nem véletlen, az első ilyen cipők feltehetően 1340 körül jelentek meg Krakkó utcáin, hogy aztán a század második felétől az egész kontinensen elterjedjenek.
Aki ilyen cipőt visel, nem dolgozik
De milyenek is voltak a poulaines cipők? Legszembetűnőbb jellemzőjük a hegyes, hosszú, akár a lábujjak végétől 20–25 centiméterre is előrenyúló orruk volt. Mivel ezek a hosszú, általában bőrből, de különféle textilekből, esetenként akár bársonyból vagy selyemből is készülő lebernyegek természetesen nem tudták megtartani magukat, a cipészek különféle trükköket alkalmaztak.
Állatszőrrel vagy más puha, szerves anyaggal tömték ki a cipők orrát, a legdrágább daraboknál pedig bálnacsont tartotta mereven ezt a részt. Ettől még persze nem volt könnyű ezekben járni, különösen esős, saras időben.
Miért alakulhatott ki ez a divat? A lenyűgözően hosszú orrú cipők elsősorban természetesen státuszszimbólumnak számítottak: egyrészt meglehetősen drágák voltak, másrészt egyértelműen kifejezték, hogy viselőjüknek semmilyen körülmények között nem kell fizikai munkát végeznie – hiszen egy ilyen lábbeliben nem is tudott volna.
Férfiboka és a pénisz mérete
Ebben az időszakban egyébként a korábban hordott tunikaszerű felsőruházatok rövidülésével a fiatal férfiak szerették mutogatni a lábaikat, egy formás férfi boka igencsak vonzónak számított a hölgyek körében. A poulaines-eket ezért alacsony bokarésszel tervezték, a hosszú orr pedig mintegy meghosszabbította a viselőjének lábát. Egyes kutatók szerint az orr hosszúsága egyenesen a férfi nemi szerv méretét volt hivatott jelezni.
Talán az ilyen képzettársítások miatt is jutott IV. Eduárd angol király arra a döntésre, hogy véget vet az elharapózó divatőrületnek, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak a józan ész nevében lépett fel a poulaines-ek ellen. Mindenesetre 1463-as törvényével megtiltotta a cipészeknek, hogy két inchnél, azaz nagyjából 5 centiméternél hosszabb orrt készítsenek a lábbeliknek, a törvény őrei pedig az utcákon is ellenőrizték, hogy senki ne szegje meg az előírásokat.
Talán a tiltás is közrejátszott benne, mindenesetre a 15. század végére leáldozott a poulaines divatja, és a „trendi” urak éppen hogy széles, rövid orrú cipőket kezdtek hordani. Nem tartott sokáig, hogy ez a divat is eljusson a túlzásokig: az 1485-től 1603-ig tartó Tudor-korban már olyan törvény született, ami a cipőorrok szélességét korlátozta.
Kiemelt kép: Arstechnica
