Nincs még egy olyan nép, amelynek kivételességtudata annyira látványos lenne, mint az Amerikai Egyesült Államok korábbi és mai lakosainak. Szintén egyedülálló, hogy ez a kivételes érzület ilyen erősen jelen van a közbeszédben, a vallásban, a társadalomtudományokban és a popkultúrában. Miképpen jelent ez meg, hogyan használták fel a külpolitikai döntésekben és miként kötődik a demokrácia exportjához?
Az amerikai kivételességtudat, illetve annak szószólóinak megnyilvánulásaiban rendre találkozni bizonyos visszatérő terminusokkal, amiket kódszavaknak lehet nevezni. Ezek a szavak ugyanis az adott szellemiséggel felvértezett hallgatóban, olvasóban kiváltják az azonosulást egy eszmével. Ezek a szavak közvetlenül utalnak egy mélyen gyökeredző, mitikus fogalomra, amit az amerikai kivételességtudatban hívők értenek, lelkükben éreznek. Érdemes röviden összegyűjteni a legtipikusabb kulcsterminusokat és megadni „jelentésüket” az amerikai kivételesség koordináta-rendszerében:
1. Isten – a mindenség kezdete és az élet minden területére kiható felsőbb hatalom és irányítás.
2. gondviselés – az isteni gondoskodás az amerikaiak sorsa felett.
3. kereszténység – Isten egyetlen valóban hiteles interpretálása.
4. kiválasztott nép – az angol telepesek, később már amerikaiak magukat Isten kiválasztott népének tartják.
5. küldetés – Isten a kiválasztott népének feladatot ad, küldetést bíz rá, amit teljesítenie kell.
6. kötelesség – az ember, illetve a nemzet nem kérdőjelezi meg Isten parancsát, az isteni küldetést.
7. a nemzet ügye – az amerikai nemzeti célok fontosságának és igazságtartamának megkérdőjelezhetetlensége.
8. sorsszerűség – eleve elrendeltetett nemzeti sorspálya, amelyet isteni gondoskodás övez.
9. példamutatás – Isten kiválasztott népe értelemszerűen a követendő példa a világ többi országa számára.
10. emberiség – az amerikaiak önzetlenül nemcsak saját szabadságukért harcolnak, hanem az emberiség nagyobb fokú szabadságáért is.
11. menedékhely – az Egyesült Államok az elnyomottak és a szabadságot keresők végső menedékhelye.
12. haladás – az amerikai nemzet a haladás legremekebb képviselője, mindig az előrelépés foglalkoztatja.
13. jövő – az Egyesült Államok születésétől kezdve a jövő országa, a haladás mintaképe.
14. szabadság – ez a hely kínálja a legnagyobb elképzelhető szabadságot az embereknek – talán a legfontosabb ilyen kódszó.
Természetesen ezek a fogalmak mind együtt alkotják az eszmerendszert, összefüggnek, egymást erősítik, és e számos elem összeolvadásával kapjuk meg az amerikai kivételességtudat lényegét. Ezeket a kódszavakat mind körüllengi egy jó adag idealizmus: a történelem szabályai az Egyesült Államokra kevésbé vagy egyáltalán nem vonatkoznak, mentes azok alól.

Itt lép be a képbe az az amerikai felfogás, hogy feladatuk a világ megváltoztatása, képükre és egyben jobb irányba történő formálása. Ez a naiv, ugyanakkor pökhendi elképzelés már az ország születése óta jelen van. Innentől kezdve kézzelfoghatóan kitapintható az amerikai kivételességtudatnak az az eleme, miszerint az Egyesült Államok egy új kormányzati-társadalmi berendezkedést valósít meg (plurális demokrácia széles szabadságjogokkal), és feladata van a világban: terjeszteni ezt a szerintük progresszív és üdvözítő köztársasági formát.
Éppen emiatt írásunk további részében azt mutatjuk be, miként fonódtak össze az amerikai kivételességtudat előbb felvázolt keretrendszere és az abból adódó gondolatok az amerikai külpolitikának azzal az idők során egyre markánsabban megfigyelhető elemével, miszerint az Egyesült Államok feladata a demokrácia minél nagyobb fokú elterjesztése a világban. Azt is lehet állítani, hogy a reálpolitikai lépések mellett jól kitapintható az elmúlt évszázadok során egyfajta küldetéstudat, ami saját politikai rendszerük minél szélesebb körben való elterjesztésével párosult. Ezek a történelmi pillanatok leginkább a nagyobb nemzetközi traumák idején érhetők tetten leginkább, így a nagyobb szabású háborúk szolgáltatják a legkiválóbb esettanulmányokat arra, hogy Amerika miként szerette volna, ha példája elterjed a világ mind nagyobb részében…
Szeretne még többet megtudni az amerikai kivételességtudat történetéről és hatásairól?
ℹ️Cikkünk teljes változata a BBC History magazin legfrissebb, 2025. januári lapszámában olvasható. Keresse a lapszámot az újságárusoknál, nagyáruházakban vagy vásárolja meg a kiadónk webáruházából!
A BBC History 2025. januári lapszámának tartalmából:
– Amerika újra nagy lesz – mit ígértek az amerikai elnökök a 18. és a 21. század között, és végül mit valósítottak meg? Ki volt közülük a legnagyobb?
– Honnan ered a populizmus?
– Veszélyes állatok a középkori városokban.
– Mit mond a történelem a klímaválságról?
– 60 éve hunyt el Winston Churchill, a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja.
– Történelmi közhelyek és legendák XIV. Lajos francia királyról.
– Összeesküvés és merényletek a Napkirály ellen.
– Új sorozat: régi festmények titkai.
– Bámulatos életrajzok: Zo, a lengyel ellenállás hősnője, aki átverte a Gestapót.
– Hol törölték el először a halálbüntetést?
– Róma történelmi öröksége és látványosságai.
– Zágonyi Károly és a híres springfieldi huszárroham.
– Miért voltak népszerűek a táncmaratonok a gazdasági világválságban?
– Merre lehet Nagy Sándor makedón világhódító sírja?
– Fontos évfordulók, új kutatások, történelmi érdekességek.
ℹ️Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni a BBC History exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, fizessen elő, és mi gondoskodunk, hogy a magazin minden hónapban kényelmesen az otthonába érkezzen, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!
