Zseni, hős, szörnyeteg? Sokan ma is rajonganak érte, vagy ellenkezőleg: gyűlölik. A BBC History magazin legújabb, decemberi számában közölt összeállítás nyitócikkében két történész nyilatkozik arról, hogy 200 év távlatából miként értelmezhetjük Napóleon személyiségének és pályájának különböző, ellentmondásos tényezőit. Az interjút rövidítve közöljük.
Mielőtt Napóleon örökségén kezdenénk gondolkodni, előbb történetének egy kulcsfontosságú oldalát kell megvizsgálnunk. Mennyire volt jelentős hadvezér?
David Andress: Napóleon minden idők egyik legnagyobb hadvezére. Szédítő bravúrokat hajtott végre – a probléma csak az, hogy ez nem volt mindig jó ötlet. Napóleon élettörténete az 1790-es évek közepétől lényegében arról szól, hogyan tudta egyensúlyba hozni személyes karizmáját, becsvágyát, ambícióit és kiemelkedő vezetői képességeit mindazzal, amit a politikai szférában ténylegesen tett.
Laura O’Brien: Hajlamosak vagyunk őt két szemszögből megítélni: vagy ő a legnagyobb szörnyeteg, akit a Föld valaha a hátán hordott, vagy a tökéletes zseni, akit nemigen lehetett háttérbe szorítani. Ez a klasszikus történészi válasz, de őt ennél bonyolultabb, árnyaltabb módon kell megítélnünk. El kell ismernünk egészen kivételes teljesítményeit – és azt, hogy képes volt annyira megragadni az emberek fantáziáját, hogy személyisége mindmáig áthatja a vezetésről alkotott felfogásunkat.
Hogyan formálták ifjú évei a világszemléletét, és milyennek látta önmagát?
LOB: Életének legfontosabb korai jellemformáló eseménye valószínűleg az volt, amikor 1779-ben, 9 éves korában kadétiskolába küldték. A következő öt évet ebben az igen zord környezetben töltötte, és mint később megjegyezte, ez tanította meg a nehéz helyzetek túlélésére. Könnyen vált gonosz kötekedés áldozatává: kigúnyolták a korzikai akcentusa miatt és mert nem túl jól beszélt franciául. Ebben az időben keltette fel érdeklődését Korzika függetlenségének gondolata és az a tény, hogy ő mindenekfölött korzikai. Bár valóban nehéz időket élt át és a tanulmányaiban egyáltalán nem jeleskedett, azért egész jól boldogult. Valószínűleg nem teljesen volt az a magányos zseni, amilyennek ő maga és egyes későbbi életrajzírói láttatni próbálták.
DA: Az, hogy magányos zseniként gondoljunk önmagunkra, az az 1770–1780-as évek divatja volt. A késői felvilágosodás ekkor kezdett romantikába hajlani, és a korszak fiataljainak, akikből később a romantikusok lettek, egyik legfőbb gondolata az volt, hogy karakteres figurának, személyiségnek kell lenniük.
LOB: Döntő fontosságú, hogy katonai sikereinek ne csak a gyakorlati oldalát nézzük, hanem azt is, hogy ezeket a győzelmeket hogyan kommunikálták Franciaország és a világ felé. Napóleon lényegében a modern vezetés egy változatát hozta létre. A Le Courrier de l’Armée d’Italie, az itáliai hadsereg lapja például ódákat zengett arról, hogy milyen jól megy neki és milyen nagyszerű sikereket ér él. Ez elvileg a katonáknak, de valójában az otthon maradt franciáknak szólt, akik kezdtek Napóleon-képeket tenni a falra és őt a csatában ábrázoló nyomatokat vásárolni.
🔒 Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!