Cikkünkben bemutatjuk, hogy az 1900-ban rendezett párizsi olimpia kis híján zátonyra futtatta az olimpiai eszmét, még mielőtt a rajtpisztoly eldördült volna.
„A valóban fontos versenyekre nézve komoly sértés lenne, ha világra szóló bajnokságokként kezelnénk ezeket az eseményeket. A legtöbb versenyző HATALMAS RÖHEJNEK tartotta őket.” Ezt az ausztrál futó, Stanley Rowley mondta az 1900-ban Párizsban rendezett olimpiai játékokról – pedig négy érmet is nyert.
Ezen a nyáron a világ legjelesebb sportolói ismét a francia fővárosban gyűltek össze a nyári olimpiai játékoknak nevezett behemót sportrendezvényre. Sok tekintetben hazatérnek: bár a legelső modern olimpiának nem a francia főváros adott otthont, de kétségtelenül Párizs volt a modern olimpiai mozgalom szülőhelye. Azonban, ahogy Rowley szavai is jelzik, ez a folyamat számos nehézséggel járt.
1892-ben Pierre de Coubertin báró – az akkor még kevéssé ismert sportvezető – egy szimpóziumot rendezett a Sorbonne Egyetemen, amelyen az ókori görög olimpiai játékok modern formában történő felélesztését szorgalmazta. Két évvel később, komoly szervezőmunkát követően, de Coubertin újabb nagyszabású konferenciát tartott, megint csak Párizsban, amelyen ismét összegyűltek a világ úri amatőrsportjainak vezetői. Itt állapodtak meg abban, hogy megalakítják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), és hogy az első modern játékokat Athénban fogják megrendezni,1896-ban. 241 sportoló utazott a görög fővárosba, hogy mindössze 19 sportágban megküzdjön egymással (a szám vitatott, mert nem mindegyiket tekintették „olimpiainak”). Az olimpiai játékok 1500 év kihagyás után kerültek ismét megrendezésre.
De Coubertin nagy reményeket fűzött a modern olimpia 1900-ban tartandó második felvonásához, aminek Párizs adott otthont. A báró úgy vélte, hogy a párizsi olimpia emelni fogják a világkiállítás – a századforduló legnagyobb világvására – fényét, amit abban az évben szintén a francia fővárosban tartottak. Ehelyett számos félreértés, az azokból származó feszültségek, elbaltázott rajtok, veszekedések sora terhelte az eseményt, ami a szervezési hibák és a rendezvényt kisérő apátia miatt végtelenül kaotikussá vált, és még a rajtpisztoly eldördülése előtt csaknem zátonyra futtatta az olimpiai eszmét.
Az „Atlétikai kiállítás” tervének egyik korai vázlatában a báró azt javasolta, hogy a párizsi játékokat „elszeparálva tartsák, pontosan reprodukálva az olümpiai szent ligetet, az Altiszt, már amennyire az ásatások és a leletek lehetővé teszik a rekreációját”. Szerette volna elérni, hogy az 1896-os athéni olimpia programjához hasonló esemény a világkiállítás sporteleme legyen, Alfred Picard, a világkiállítás igazgatója viszont nem lelkesedett az ötletért. „Abszurd anakronizmusnak” tartotta de Coubertin pogány neohellenizmusát és „szegényesnek és a nemzet képviseletére méltatlan dolognak” nevezte a – kizárólag az amatőr úri sportolók részére rendezett – játékokat.
A párizsi olimpia, ami nem is az volt
A világkiállítás szervezői úgy döntöttek, hogy a Concours Internationaux d’Exercices Physiques et des Sports (Nemzetközi Testedző- és Sportversenyek) néven önálló sportfesztivált rendeznek. A rendezvénysorozat programjában a horgászathoz és a galambreptető versenyek nemzeti sportbajnokságaihoz hasonló népszerű szabadidős elfoglaltságok szerepeltek, valamint az akkoriban újdonságnak számító őrületek, többek között a motorcsónak- és motorkerékpár-versenyek, azon felül professzionális pénzdíjas lövész- és kerékpáros események – nem is beszélve a korszakban népszerű tömeges gimnasztika- és íjászbemutatókról, tűzoltó- és életmentő versenyekről. De Coubertin csak arra kapott volna engedélyt, hogy pár amatőr versenyt rendezhessen a városban.
A báró azonban továbbra is fáradhatatlanul lobbizott az általa ismert francia politikusoknál, hogy támogassák a párizsi olimpia ötletét, és megpróbálta olyan pozícióba manőverezni magát, hogy a Concours eseményeinek némelyike fölött átvehesse a fennhatóságot. De nem járt sikerrel. Valójában annyira margóra szorult, hogy 1900 nyarára a NOB tagjai a mások által szervezett egyik sporteseményről a másikra futva vagy kerékpározva próbálták kitalálni, hogy melyik versenyszámot lehetne „olimpiai” eseménynek tekinteni.
A párizsi közönséget egyáltalán nem vonzotta az olimpia. Mindenütt gyér volt a közönség, és a krokett versenyen a hivatalos jelentés szerint „a nézők egyáltalán nem jelentek meg nagy számban; bár meg kell említenem a játék egy angol rajongóját, aki Nizzából Párizsig utazott érte…, de, ha nem tévedek nagyot, ez az úriember volt az egyetlen fizető néző”. A sajtó is tanácstalan volt a rendezvényt illetően, és hol „fesztiváljátékokként”, hol „nemzetközi játékokként”, hol meg „olimpiai fesztiválként” hivatkozott az eseményre…
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!