Az orosz álcárok, álcárevicsek története, akik száma a 19. század közepére már meghaladta a százat, mindig foglalkoztatta a történészeket. Jelen cikkeben a társadalmi összefüggésekre koncentrálva mutatjuk be, hogy milyen talajon szökkent szárba az álcárhiedelem.
Legutóbb Claudio Ingerflom francia-argentin historikus tett közzé az álcárokról egy nagymonográfiát A cár én vagyok (Le Tsar c’est moi) címmel 2015-ben, amely 2020-ban Moszkvában is megjelent. Ő a Begriffsgeschichte szellemében a fogalomtörténeti megközelítést javasolja, magam a szociális összefüggésekre koncentrálok.Kezdjük azzal, hogy IV. (Rettegett) Iván (1547–1584) katasztrófapolitikája, főleg a bojárok hatalmának visszaszorítását célzó ún. opricsnyina után az országot irányítását hamarosan átvevő Borisz Godunovra (1598–1605) várt az az államférfiúi feladat, hogy konszolidálja az országot. Erre annál inkább szüksége volt, mivel első választott cárként legitimitása igen ingatag lábakon állt. Ezt csak a cári hatalom tömegbázisa, a szolgáló nemesek privilégiumainak erősítésével érhette el, aminek az ára a parasztok földhöz kötése, a kozákok megregulázása, a nyugati, délnyugati határvidéki katonaparaszt elemek kedvezményeinek megvonása volt. Az álcárhiedelem ezen a talajon született, ekkor lépett fel az első önjelölt cár, I. ál-Dmitrij is, aki sikeressége okán, a többi álcárhoz képest részletesebb bemutatást érdemel.
A trónra kerülő álcárevics: I. ál-Dmitrij
1598-ban röpítették fel először azt a hírt, hogy IV. Iván legkisebb fia, a hét évvel azelőtt Uglicsban meghalt Dmitrij cárevics él. A rivális arisztokrata csoportok éltek ekkor ezzel az eszközzel is, hogy Borisz Godunov cárrá választását megnehezítsék – sikertelenül. Fél évtized múlva a litván határon túlról ismét hasonló hírek hallatszanak.
Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!

