A Stasi nemzetközi hálózata és magyarországi tevékenysége

Putyin és a Stasi

A rendszerváltás idejére a Stasi az NDK lakosságszámához viszonyítva a világ legnagyobb titkosszolgálatává nőtte ki magát, és példa nélküli módon sikerült megvalósítania egy társadalom majdnem tökéletes megfigyelését.

Az állambiztonsági szervek alapvető feladata és szándéka, hogy az adott állam teljes társadalmáról, gazdasági életéről valóban mindent tudjanak, beférkőzzenek az állami intézményekbe, a pártok és a tömegszervezetek soraiba, a munkahelyekre, a vallási közösségekbe.

Kína felemelkedése

Az 1950-es években a legfontosabb feladatuk például a szabotázsakciók és a nyugati kémek felderítése volt.

Az ötvenes évek sztálinista terrorszervezete idővel átalakult, ezzel együtt a módszerek is finomodtak: a nyílt, fizikai terror helyét a megfélemlítés, a teljes társadalmat lefedő megfigyelés és szisztematikus adatgyűjtés, a pszichológiai nyomásgyakorlás vette át. Az NDK minden lakosa tudta, hogy a Stasi – hivatalosan: Ministerium für Staatssicherheit – gyakorlatilag bármikor előhúzhatott róla valami olyan információt, ami „terhelő adatként” felhasználható volt ellene.

Az 1970-es évektől egyre inkább a pszichológiai megtörésre alkalmas eszközök használata volt jellemző. Az állambiztonsági módszerek között a legfontosabb a besúgóhálózat kiépítése és működtetése volt, hiszen rajta keresztül lehetett a legtöbb bizalmas információt megtudni az állampolgárokról.

A keletnémet gyakorlatban IM-nek, nemhivatalos munkatársnak nevezték a besúgókat.

Az NDK-t elhagyni szándékozó állampolgárok nyomása a hétköznapi emberek mindennapi tapasztalatának szintjén is folyamatosan életben tartotta és táplálta a keletnémet államon belüli feszültséget, a permanens krízis állapotát. Míg a politika világában és az erőltetett társadalomátalakítási folyamat nyomán jelentkező feszültség az összes többi szovjetizált kelet-európai országban is jelen volt, addig az NDK-nak a kiutazni vágyó emberek tízezreinek folyamatos nyomásával is szembe kellett néznie 40 éves történelme során.

A kvázi hermetikusan lezárt belnémet határ mellett, illetve annak ellenére az NDK-ban folyamatos szándék volt a legfelsőbb vezetés részéről, hogy lekörözzék, de legalábbis lépést tartsanak a nyugati fogyasztói világ kínálatával. A közellátás mindenkori helyzete, az alapvető élelmiszerek folyamatos, lehetőleg bőséges kínálata és alacsonyan tartott ára fontos volt az állam legitimációja szempontjából, hiszen az NDK vezetése mindvégig félt a lakosság elégedetlenségétől, az 1953. júniusi felkelés esetleges megismétlődésétől. Az elnyomó apparátus fő szerve a „párt pajzsa és kardja” néven is emlegetett Stasi lett.


Kedves Olvasónk! A cikk további része csak az előfizetők és az adott lapszám vásárlói számára elérhető. Amennyiben Ön is rendszeresen szeretné olvasni a History Magazin exkluzív, prémium tartalmait, ne habozzon, vásárolja meg a legfrissebb számot vagy fizessen elő! Ez utóbbi esetén a magazin minden példánya kényelmesen az otthonába érkezik, ráadásul a bolti árnál sokkal olcsóbban!

Kosaram