Gilbert White, egy vidéki angol lelkész Hampshire megyéből, közelebbről Selborne-ból 1768. március 24-én vészjósló bejegyzést tett a naplójában. Ez volt – úgy tűnik, az egész világirodalomban – az első célzás a földgolyón lakó valamennyi élőlényt most érintő legnagyobb válságra: a klímaváltozásra.
White feljegyezte a helyi gazdák körében jól ismert jelenséget, a „kék” vagy „londoni füst”-nek nevezett, levegőben terjedő, bűzös szennyeződést. E ködöknek – írta – „erős szaguk van és feltehetőleg megmételyezik a termést… Szaguk a szénfüstre emlékeztet, emiatt feltehetőleg Londonból jönnek, hiszen mindig az északkeleti szél hozza ezeket magával.” White időnként „kormot” észlelt a búzamezőkön, vagy fekete szénpernye vékony rétegeit. A következő húsz évben egyre gyakoribbá váltak e jelek.
White munkája, a Selborne természettörténete és régiségei (The Natural History and Antiquities of Selborne), amelyre a „természet nagykönyvéről való elmélkedés”-ként tekintett, ominózus évben, 1789-ben jelent meg. Azóta is számtalanszor nyomták újra. Ám a könyv, melyet az angol irodalomban a változatlan, bukolikus falusi Anglia esszenciájaként tartanak számon, magába a jövőbe enged bepillantást. Ez az az időszak, amelyet a történészek az ipari forradalom felemelkedéseként aposztrofálnak: sokan ma már a „nagy divergencia” kifejezést használják a 18. század második felére s a 19. századra, amikor Nyugat-Európa és az Újvilág egyes területei kezdték túlnőni és lehagyni a letűnőben lévő civilizációkat, az Oszmán Birodalmat, a Mogul Birodalmat, a Csing-dinasztia korabeli Kínát, illetve Japánt és Koreát, s amikor a Brit-szigeteken ipari méretekben kezdték égetni a szenet. A Nyugat diadala számos tényezőn nyugodott: az imperializmuson, az Újvilág meghódításán és a rabszolgaságon is. Ám mindezt a szén hajtotta.
A klímaválság gyökerei messze nyúlnak a történelemben. A széntüzelés és a globális felmelegedés összefüggésére először 1859-ben mutatott rá John Tyndall ír tudós, bizonyítva az összefüggést a légköri szén-dioxid és a ma „üvegházhatásnak” nevezett jelenség között. Majd 1896-ban Svante Arrhenius svéd kémikus először készített kvantitatív előrejelzést a globális felmelegedésről, kiszámítva, hogy a fosszilis üzemanyagból és az égetési eljárásokból eredő emberi szén-dioxid kibocsátás felmelegíti a bolygót. A száz évvel ezelőtti lapok is lecsaptak a szenzációra: a kontrollálatlan hőmérséklet-emelkedés „néhány évszázad leforgása alatt” katasztrófát okozhat, írták.
Mint a klímaváltozással kapcsolatos minden jóslat, ez is mérhetetlenül alulbecsülte a következményeket.
Felmerült a kérdés, hogy a globális felmelegedés vajon szorosan kötődik-e a Föld légkörében lévő szén-dioxid mennyiségének növekedéséhez? 1958-ban egy amerikai tudós, Charles Keeling méréssorozatba kezdett Hawaiin, a Manua Loa Obszervatóriumban, a légköri szén-dioxid felhalmozódásának kimutatására. Az 1960–1970-es években folytatódó mérések voltak a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó gyors szén-dioxid növekedés első határozott bizonyítékai. Mivel üvegházhatást okozó gázról van szó, a szén-dioxid jelentős hatással van a globális felmelegedésre. Az üvegházhatás és a globális felmelegedés alakulását mutató grafikon, a Keeling-görbe a 20. század egyik legfontosabb tudományos eredménye.
BBC HISTORY HÍRLEVÉL ✉️
Az 1980-as évek végére tehát a tudományos háttér készen állt. 1988-ban a NASA vezető klímakutatója, James Hansen közismerten nagy port kavart, amikor a klímaváltozásról tartott kongresszusi meghallgatásán figyelmeztette a szenátusi bizottságot a küszöbön álló katasztrófára. Ám azóta az olajipari és hadiipari konglomerátumok, politikai hátszéllel, lehengerlő és szisztematikus erőfeszítéseket tesznek a tudomány tagadására. Támogatják és biztatják a klímaváltozás-tagadókat, akik még mindig túlnyomó többségben vannak.
A klímakutatások eredményeinek semmibe vétele azonban a megoldás keresésében és végrehajtásában harminc évnyi kidobott időt jelentett, különösen az 1990-es években lehetett volna rá esély, hogy erőteljes fellépéssel megfordítsuk a kedvezőtlen folyamatot. Ez idő alatt Kína és India szénnel fűtött gazdaságai egyre jobban kiteljesedtek, s az 1980-as évek óta több szén-dioxidot pumpáltunk a levegőbe, mint addig a történelem során összesen. Amit az 1980-as évek előtt tudatlanságból tettünk, most már tudatos károkozásként tesszük.
Így működünk. Régi világunk, melyet a 12 ezer évvel ezelőtti neolitikus forradalom, valamint az 5 ezer évvel ezelőtti bronzkori városi forradalom óta ismertünk, véget ért: a Homo sapienset felnevelő klímának vége. Egy új földtörténeti korban járunk, amely – bár a meghatározást többen vitatják – 2014-ben az Oxford English Dictionarybe is bekerült: ez az antropocén. Mindinkább kicsúszunk az időből, hogy enyhíthessük a világ egyes sérülékeny pontjain, így Afrika szarván (Északkelet-Afrika) már most környezeti katasztrófának látszó jelenségeket. Ha ebben az évtizedben sem érünk el jelentős változást – 2030-ig megfelezve a fosszilis energiahordozók károsanyag-kibocsátását – a kimenetel nagy valószínűséggel katasztrofális lesz. Ezt talán Gilbert White sem hitte volna el.
A BBC History bemutatja a történelem izgalmasabb oldalát! Fizessen elő és olvassa rendszeresen Magyarország kedvenc havilapját! Előfizetek