A jeles magyar tudósok közül több is akadt, akik kifejezetten a náci Németország elleni küzdelem miatt távoztak Amerikába és vettek részt a hadi kutatásokban. Közülük Szilárd Leó rendkívüli teljesítményét és az amerikai politikára gyakorolt hatását elemezzük.
A második világháború éveiben az emigráns magyar tudósok csapata különösen fontos volt az Egyesült Államok számára. Nagyobb részt zsidó származásúak lévén, meggyőződéssel és félelemmel harcoltak Hitler ellen, a háborúban lojális amerikaiakká váltak. Közép-európai intellektuális hátterük és amerikai pályafutásuk szorosan összekapcsolódott. A problémamegoldás, mint az amerikai nemzeti örökséghez tartozó gondolkodásmód, szerepet kapott a kibontakozó amerikai hagyomány, az önerőből való boldogulás és a siker kultuszának kialakulásában is: igazi amerikai kultusz lett.
Az önerőből való magyar–amerikai boldogulásnak több példája is van, a legérdekesebb talán Szilárd Leóé (1898–1964). A Budapesten született és nevelkedett Szilárd Leó 1919 végén Berlinben települt le, érdeklődése ott, 1932-ben fordult a magfizika felé. A náci hatalomátvétel után Nagy-Britanniába menekült. Újonc volt ugyan ezen a szakterületen, de néhány esztendő alatt kiemelkedő helyet vívott ki magának a tudományágban.
Szilárd 1934 nyarán a londoni Szent Bertalan-kórház (St Bartholomew’s Hospital) rádium-osztályán kezdte meg magfizikai kísérleteit. Néhány hónappal korábban szabadalmaztatta találmányát, a részecskegyorsító berendezést, és felismerte a láncreakció lehetőségét is. Ezekre az eredményeire később is büszkén hivatkozott, de nem vett el elismerést azoktól, akik elődei voltak e munkálatokban.
Szilárd és T. A. Chalmers módszeresen vizsgálta a radioaktivitás legfontosabb tulajdonságait. Kidolgoztak egy technikát, melynek révén radioaktív atommagot tudtak elkülöníteni. Ez lett utóbb a „Szilárd–Chalmers reakció”. Felfedezték a berilliumból kibocsátott lassú neutronok fotoemisszióját, és ezzel úttörő kutatásokat végeztek. Ez a munka vezetett el végül ahhoz, hogy a maghasadás során meg lehessen találni a láncreakció rendkívül fontos tényezőjét. Ezek nyomán kapott Szilárd kutatói ösztöndíjat és meghívást az oxfordi Clarendon Laboratoryba. Szilárdnak sikerült elegendő radont és más vegyi anyagot szereznie a Clarendon laboratóriumból. Wigner Jenő így írt Szilárd akkori kísérleteiről: „A neutronok és az atommagok ütközésének hatását Szilárd fedezte fel, Fermivel egy időben és tőle függetlenül. Már ekkor felmerült benne a neutronokkal megvalósítható láncreakció gondolata.” Wigner hozzáfűzte, hogy „1934-ben vagy 1935-ben ezek bizony csaknem profetikus szavak voltak”.
IRATKOZZON FEL A BBC HISTORY HÍRLEVÉLÉRE ✉️
1934 tavaszán Szilárd Nagy-Britanniában szabadalmat nyújtott be, amelyben ott rejlett a láncreakció koncepciója, és ezt 1935-ben elfogadták. Így a maga módján háborút indított Hitler ellen, megkísérelve a gyakorlatba átültetni elméletét, mivel egyre inkább meg volt arról győződve, hogy az elméleti fizikában óriási lehetőségek rejlenek az ipari alkalmazásra. Szilárd véleménye szerint „a fizikusoknak meggyőző érveik vannak, hogy miért is nem tudunk pillanatnyilag új energiaforrásokat létrehozni ipari célokra. Nem vagyok biztos afelől, hogy nem tévednek-e.”
Pénzügyi támogatást kért olyan kísérletekhez, amelyek „jó eséllyel pályázhatnak rendkívül jelentős ipari alkalmazásra”, beleértve azokat is – írta 1936-ban –, amelyek „a modern magfizika gyakorlati alkalmazására vonatkoznak, bár egyáltalán nem vagyok biztos afelől, hogy pillanatnyilag létezik ilyen, jelentős gyakorlati alkalmazási lehetőség”. Nem tekintette a maga tulajdonának ezeket a szabadalmakat. Az azokból származó jövedelmet nem magáncélokra, hanem további kutatásokra kell fordítani, javasolta. Komolyan remélte, hogy „a nem túl távoli jövőben igen jelentős alkalmazásra is sor kerülhet”.
🔒 A teljes cikk a BBC History magazin 2022. szeptemberi számában olvasható.
A BBC History bemutatja a történelem izgalmasabb oldalát! Fizessen elő és olvassa rendszeresen Magyarország kedvenc havilapját! Előfizetek