Sokfelé fújta a szél a levert szabadságharc magyar menekültjeit Amerikában. Ami mégis közösséget teremtett, az Kossuth Lajos személye és 1851–1852-es amerikai körútja volt, amely megteremtette az amerikai magyarság öntudatát és a magyar szabadságszeretet képét a nagyvilágban.
„– Amerika? Különös ország, hol a viszonyok európai embernek teljesen szokatlanok… De az emberek teljességgel megszokottak, mivelhogy Európából jöttek…
– Nem rabjai semmi felsőségnek, az teszi! – véli apánk.
– Törvények szerint élnek ott is – feleli Krajtsir.
– De maguk szabják a törvényeket! – mennydörgi atyánk.
– Olyanok is… – kuncog Krajtsir, mire apánk megenyhül.
– Még a rossz parancs is elviselhetőbb, ha magunk szabjuk magunknak, mintha erőszakkal kényszerítik ránk – mondja, és a doktor erre már elkomolyodik, hisz nagyra becsüli ő is apánkat.”
A fenti párbeszéd a Hermann gőzhajó fedélzetén hangzott el 1849. november 30-án, az Atlanti-óceán hullámain, Hamburgból New Yorkba menet. Újházy Klára jegyezte fel naplójába édesapja, Újházy László, Komárom városának volt forradalmi kormánybiztosa és Krajtsir Károly doktor, az egykor a lengyel szabadságharcban küzdő, majd az Egyesült Államokban meghonosodó, régi szepességi ismerős beszélgetését. A doktor Amerika-ismeretre tanította az őszülő üstökű demokratát, aki ötgyermekes családjával (a nyolcból a három legidősebb itthon maradt) vállalkozott arra, hogy új életet kezdjen az óceán túloldalán.
Újházyt megelőzte a híre, így az amerikai lakosság – a magyar szabadságharc hőseiben a népek szabadságvágyának megszemélyesítőit tisztelve – kitörő lelkesedéssel üdvözölte. A spontán tömegrendezvényeken alig győzte a meghatott válaszbeszédeket, Krajtsir doktor tolmá- csolásában. Majd Zachary Taylor elnök fogadta a Fehér Házban, akinek először a törökországi internáltak, Kossuth Lajos és társai kiszabadítását ajánlotta figyelmébe. Ezután kifejtette tervét: a magyar szabadságharcosok közös telepen, az amerikai kormánytól remélhetőleg ajándékba kapott földet művelve várhatnák ki azt a pillanatot, amikor fordul a világpolitika, és újra lehetőség nyílik a cselekvésre. Reményei azonban egyelőre nem teljesültek, így igazi pionírként – csak néhány közelebbi tisztelőjével és barátjával – vágott neki a Mississippin túli vadnyugatnak, hogy Iowában, a Thompson folyó partján vásároljon birtokot magának és családjának. „Hogy szülőföldem emlékét megbecsüljem – jegyezte fel –, s hogy mindenkor emlékezhessünk hazánk tör- ténelmére, melyek örökítve maradnak a világ évlapjaiban, telepünket Új-Budának neveztem el.”
Újházy azt hitte, ha Kossuth kiszabadul Kis-Ázsiából, csatlakozik majd a szabadságharcos kolóniához. A magyar exkormányzó politikai éleslátása azonban más stratégiát sugallt a „ha még egyszer azt üzeni…” feltételeinek jövőbeli biztosítására.
Nemzetének szószólója a nagyvilágban
A független magyar állam menekülő vezetője fokozatosan lett úrrá az önvédelmi háború leveretése miatti lelki megrázkódtatáson. Mivel reális esélyt látott a további cselekvésre (elsők között a nyugati politikai tényezők véleményének a magyar ügyre kedvező befolyásolására), úgy vélte, morális kötelessége a menekülés és a küzdelem külföldi folytatása. Vágyai és valóságérzékelése új egyensúlyának megteremtésében alapvető szerepet játszott az a meggyőződése, mely szerint a magyar nemzet első népképviseleti országgyűlésétől kapott felhatalmazása egyenesen kötelezi arra, hogy elnyomott nemzetének szószólója legyen a nagyvilágban. Ám tudjuk, ez a sikeres pszichés koncentráció sajnálatos és méltánytalan következményekkel is járt: Görgei Artúr tábornoknak a szabadságharc végnapjaiban játszott szerepét mind torzabban kellett látnia ahhoz, hogy az önmagáról és nemzetéről alkotott fikciót képes legyen fönntartani.
BBC HISTORY HÍRLEVÉL ✉️
A menekülőből azonban kényszervendég lett, amikor kiderült, az oszmán-török szultán, I. Abdul-Medzsid – angol támogatással az oldalán – elutasította ugyan a kiadatására vonatkozó osztrák és orosz követelést, de azt vállalnia kellett, hogy egyelőre távol tartja Nyugat-Európától. Másfél évvel később, 1851 áprilisában, a kis-ázsiai Kütahya hegyei között azután az exkormányzó kézhez vette a washingtoni Kongresszus meghívását, hogy a „nemzet vendégeként” látogasson el az Egyesült Államokba.
(„The Nation’s guest” – ezt a kitüntető címet a Kongreszszustól a függetlenségi háború francia veteránja, La Fayette márki után ő kapta meg másodikként az amerikai történelemben.)
A Fényes Porta örömmel kapott az amerikai ajánlaton, mert így végre kiszabadult a Kossuthtal kapcsolatos felemás – vendéglátó vagy internáló? – helyzetéből. A száműzött pedig nem csak udvariassági gesztusnak szánta, hogy a szíves invitálást illik személyesen megköszönnie. Mind több jelből érzékelte, hogy a honvédseregek diadalmas szabadságharca, majd annak véres leveretése igazi világhírré formálódott az eltelt években, olyan „kommunikációs tőkét” adva a kezébe, amelyet fölhasználhat a nemzet javára. Úgy vélte, meg kell kísérelnie, hogy a személye és a „magyar ügy” iránti kétségtelen rokonszenvet konkrét politikai támogatásra váltsa.
🔒 A teljes cikk a BBC History magazin 2022. szeptemberi számában olvasható.
A BBC History bemutatja a történelem izgalmasabb oldalát! Fizessen elő és olvassa rendszeresen Magyarország kedvenc havilapját! Előfizetek